Az ENSZ-főtitkár részt vesz a moszkvai győzelmi parádén

New York |

<p>Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár részt vesz a május 9-i moszkvai győzelmi parádén, és találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - közölte a főtitkár szóvivője hétfőn.</p>

Ban Ki Mun a II. világháború európai befejezését megünneplő díszszemlén találkozni fog számos más ország küldöttségeinek vezetőivel is. A szóvivő megjegyezte, hogy a találkozók részleteit még egyeztetik.

Az ENSZ-főtitkár moszkvai látogatása előtt elutazik a lengyelországi Gdanskba és Kijevbe is, ahol találkozik Bronislaw Komorowski lengyel, illetve Petro Porosenko ukrán elnökkel. Az ukrán külügyminiszter korábban ellenezte, hogy az ENSZ-főtitkár részt vegyen a moszkvai díszszemlén, miközben az ukrán hadsereg oroszbarát szeparatisták ellen harcol Kelet-Ukrajnában.

Részvételét a nagyszabású díszszemlén eddig 25 ország, köztük Kína, Észak-Korea, India és Kuba vezetője jelezte. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető végül lemondta látogatását, helyette Kim Dzsong Nam névleges államfő fogja képviselni Észak-Koreát.

A Kremlnek az ukrán válságban játszott szerepe miatt Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár is lemondta részvételét, utóbbi azonban május 10-én Moszkvába látogat, hogy
Vlagyimir Putyin elnökkel közösen koszorút helyezzen el a második világháborúban elesettek emlékére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?