Az Egyesült Államokban eddig ötszázan fertőződtek meg zikavírussal

Washington |

<p>Az Egyesült Államokban a&nbsp;zikavírus ötszáz embert fertőzött meg eddig, Puerto Rico szigetén pedig még további nyolcszázan szenvednek a betegségtől - közölte pénteken a CDC, a betegségmegelőzéssel foglalkozó amerikai központ.&nbsp;</p>

 Szintén péntek reggeli adat, hogy az Egyesült Államokban 279 várandós asszony zikafertőzött. Dr. Margaret Honein, a CDC egyik vezető munkatársa szerint valamennyi páciens külföldön betegedett meg. 

Az amerikai elnök pénteken délelőtt megbeszélést folytatott az Egyesült Államok vezető egészségügyi szakembereivel a kóros kisfejűséget okozó zikavírus elleni védekezés lehetőségeiről, finanszírozásáról. 

A megbeszélésen jelen volt Joe Biden alelnök, valamint a szövetségi kormány egészségügyi és emberi erőforrás minisztere, Sylvia Mathews Burwell, valamint Anthony Fauci, az országos egészségügyi intézet (NIH) fertőző betegségekkel foglalkozó intézetének igazgatója is.     

A találkozóra egy nappal azt követően került sor, hogy a szövetségi parlament megszavazott egy 622 millió dolláros csomagtervet, amelyből azikavírus és az általa okozott betegség elleni küzdelmet finanszírozzák. Obama elnök azonban arra készül, hogy megvétózza a parlamenti döntést, mert a Fehér Ház eredetileg egymilliárd-kilencszázezer dollár megszavazását kérte a képviselőktől.  

A Fehér Házban tartott péntek délelőtti tanácskozás után Barack Obama újságíróknak elmondta, hogy mindenképpen azt szeretné, ha a Kongresszus az általa kért összeget fogadná el, mert szerinte csak így is lehet eredményes küzdelmet vívni a betegség ellen. Az összegből kutatásokat, vakcinák előállítását és a már megbetegedettek kezelését kívánják finanszírozni. 

Eric Shultz, a Fehér Ház egyik helyettes szóvivője szokásos napi sajtóértekezletén elmondta: Obama  az Ebola elleni küzdelemből megmaradt pénzalapokat tervezi átcsoportosíttatni a zikaláz ellen. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?