Az Egyesült Államok világméretű és gátlástalan adatgyűjtést folytat

Peking |

<p>Az Egyesült Államok gátlástalan titkos megfigyelő programokat működtet szerte a világban, így Kínában is - állapítja meg és egyben kifogásolja a kínai médiakutató-központ friss jelentésében, amelyet a helyi sajtó kedden ismertetett.</p>

A szervezet megállapítása szerint az Egyesült Államok kihasználja "politikai, gazdasági, katonai és technológiai hegemóniáját", és korlátlanul kémkedik más országok ellen, beleértve szövetségeseit is. A dokumentum szerzői úgy vélik, e tevékenység jellegében és kiterjedtségében messze meghaladja azt, ami a terrorveszély elhárításához indokolt és ésszerű.

A terjedelmes összeállítás utal Edward Snowdennak, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusának leleplezéseire, nyilatkozataira, illetve a tárgyban nyilvánosságra hozott dokumentumok tartalmára. Megemlítik, hogy ezek szerint kínai és hongkongi intézményeket érintően is gyűjtöttek adatokat, illetve betörtek kínai távközlési központokba.

Az összeállítás idézi a korábban nyilvánosságot kapott megállapítást, miszerint 2009-ben 122 külföldi vezetőt figyelt meg az NSA, és naponta ötmilliárd telefonbeszélgetés és 2 milliárd sms adatait rögzítik szerte a világon. Az Egyesült Államoknak magyarázatot kell adnia megfigyeléseire, be kell szüntetnie kémkedését, amellyel sérti az emberi jogokat, s tartózkodnia kell attól, hogy stresszt és zavart keltsen a globális kibertérben - fogalmaz a dokumentum.

A jelentés részben valószínűleg válasz arra, hogy az Egyesült Államokban nemrégiben vádat emeltek öt kínai katonatiszt ellen kiberkémkedés miatt, mivel állítólag gazdasági kémtevékenységet folytattak öt amerikai vállalat ellen. Peking határozottan visszautasította a feltételezést, s tiltakozásul a külügyminisztériumba kérették az Egyesült Államok nagykövetét. Az állami internetes információs iroda szóvivője a hírhez kapcsolódóan akkor azzal támadt vissza, hogy az Egyesült Államok figyeli és megcsapolja a kínai kormányzati, intézményi, vállalati, egyetemi és távközlési gerinchálózatok forgalmát. Célpontjaik szerinte a kínai vezetők, egyszerű állampolgárok, illetve mindenki, aki mobiltelefonnal rendelkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?