Az Egyesült Államok további válaszlépésekre készül a Közel-Keleten a hétvégi légicsapások után

amerikai katonák temetés

 További lépéseket fog tenni az Egyesült Államok a Közel-Keleten állomásozó csapatait támadó fegyveres csoportok ellen - erről a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója beszélt helyi idő szerint vasárnap.

Jake Sullivan a CNN hírtelevíziónak adott interjúban közölte, hogy Joe Biden elnök világos volt, amikor azt mondta, hogy a hétvégén végrehajtott csapások a kezdetét jelentik az amerikai válaszlépéseknek. Emlékeztetett: egy héttel korábban amerikai katonák halálát okozta egy jordániai előtolt támaszpont elleni, iraki milíciák által elkövetett dróntámadás.  A tanácsadó azt ugyanakkor nem erősítette meg, hogy a "további lépések" légicsapásokat jelent-e az Irakban és Szíriában tevékenykedő, Irán által támogatott iszlamista csoportok ellen.

 Az amerikai légierő pénteken 7 szíriai és iraki helyszínen összesen 85 célpontot támadott többi között B-1-B nehézbombázókkal a válaszcsapások kezdeteként. Katonai illetékesek a hétvégén azt közölték, hogy 84 esetben a célpontot sikerült megsemmisíteni, vagy kárt tenni benne. A hivatalos bejelentés szerint a célpontok között voltak fegyveres csoportok raktárai, földalatti létesítmények, valamint olyan helyszínek is, amelyek közvetlenül az iráni Iszlám Forradalmi Gárda felügyelete alá tartoznak. Amerikai és brit egységek szombaton Jemenben húszi állások, összesen 30 célpont ellen hajtottak végre légicsapásokat, többi között parancsnoki állások és földalatti fegyverraktárak, valamint egyéb támadó létesítmények ellen. Az nem világos, hogy a közös amerikai-brit katonai akció része-e az amerikai válaszcsapásoknak, vagy kifejezetten a nemzetközi hajózás védelmében tett megelőző lépés volt-e. A jemeni húszik az Ádeni-öböl és a Vörös-tenger térségében a közelmúltban számos támadást indítottak kereskedelmi hajók ellen, amivel a globális kereskedelem fontos szállítási útvonalán okoznak fennakadásokat.

A húszi erők szóvivője vasárnap a közösségi médiában azzal reagált a támadásokra, hogy az "eszkalációra eszkalációval válaszolnak", és azt hangoztatta, hogy húszi katonai képességeket nem könnyű elpusztítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?