Az Egyesült Államok jelentős segélyszállítmányt küldött a Gázai-övezetbe

izraeli-palesztin konfliktus

Az Egyesült Államok 25 tonna humanitárius segélyszállítmánya érkezett repülővel Egyiptomba kedden, amelyet a Gázai övezetben élőknek szánnak – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Jake Sullivan közleménye szerint a csomag orvosi, és egészségügyi eszközöket, valamint élelmiszert tartalmaz, és a következő napokban két hasonló szállítmányt juttatnak el a palesztin területen élőkhöz.

Az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynökségének (USAID) közleményéből az is kiderül, hogy a segélyt az amerikai légierő szállítógépe juttatta el Egyiptomba, valamint, hogy az elmúlt hetekben az Egyesült Államok már csaknem 250 tonna humanitárius támogatást küldött a gázai civilek számára.

A Fehér Ház kedden azt közölte, hogy az Izrael és Hamász között, részben amerikai közvetítéssel, megkötött fogolycsere-egyezségben  3 amerikai állampolgár elengedése szerepelt. Közülük egyelőre egy 4 éves izraeli-amerikai kettős állampolgárságú kislány nyerte vissza szabadságát.

A kedden elengedett 12 ember között nem volt amerikai állampolgár. Washington azzal számol, hogy az október 7-én elhurcolt és palesztin fegyveresek fogságában lévő túszok között még 9 amerikai van, köztük 8 állampolgár és egy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező ember.

Kedden amerikai kormányzati illetékesek azt is közölték, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója ismét Katarba utazott, ahol katari, izraeli és egyiptomi illetékesekkel találkozik. Sajtójelentések szerint Bill Burns találkozik az izraeli és egyiptomi társszervek vezetőivel.  A CIA igazgatója amerikai részről az egyik legmagasabb rangú tisztségviselő, aki közvetítőként részt vett a Hamász túszai egy részének elengedését eredményező megállapodásról szóló tárgyalásokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?