Az Egyesült Államok jelenleg kizárja a biztonsági együttműködés lehetőségét Oroszországgal a terrorellenes fellépésben is

krasznogorszki merénylet

Az Egyesült Államok és Oroszország között nem lesz biztonsági együttműködés, illetve amerikai biztonsági támogatás sincs kilátásban azt követően sem, hogy az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat súlyos terrorcselekményt hajtott végre orosz területen – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője hétfőn, és ezzel egybehangzó nyilatkozatot tett az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője újságírók előtt azt mondta, hogy az Egyesült Államok kötelességének érezte, hogy megossza az orosz féllel azokat a információit, amelyek egy oroszországi terrortámadás előkészületeiről szóltak. Hogy az értesüléssel mihez kezdtek, az az ő dolguk, de az biztos, hogy a terrortámadás bekövetkezett – tette hozzá a fehér házi illetékes.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján ismételten kijelentette, hogy Ukrajnának a moszkvai terrorcselekményhez nem volt köze, aminek ellenkezőjéről Oroszország nem szolgált bizonyítékkal. Matthew Miller az orosz terrorfenyegetettséggel kapcsolatban megszerzett értesülésről azt mondta, hogy bizalmas figyelmeztetésként azt március elején eljuttatták az orosz kormányhoz.

Az információ Moszkvában, zsúfolt helyen tervezett terrorakcióról szólt – mondta a szóvivő, aki azt is hozzátette, hogy az amerikai hatóságok a jövőben is az orosz fél tudomására hozzák, ha ottani fenyegetettségről szóló értesüléssel rendelkeznek, ahogy Iránt is tájékoztatták az Iszlám Állam tervezett terrorakciójáról, ami szintén bekövetkezett tavaly.

Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok nem akarja, hogy a világban bárhol sikeres terrortámadások történhessenek, és nem kívánja, hogy oroszok váljanak ilyen cselekmény szenvedő alanyává, mert Washingtonnak soha nem volt vitája az orosz emberekkel.

Matthew Miller ugyanakkor kizárta, hogy az amerikai kormány bármilyen biztonsági megállapodásról szóló tárgyalást kezdjen az orosz kormánnyal.

A külügyi szóvivő kitért az ENSZ Biztonsági Tanácsában amerikai vétó hiányában a Gázai övezeti tűzszünetről elfogadott határozatra is. A Washingtonba készülő izraeli delegáció utazásának ezt követő lemondását meglepetésként értékelte.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a Biztonsági Tanács határozata nem kötelező érvényű, valamint kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a Hamász palesztin szélsőséges szervezet az ENSZ tűzszüneti felhívását betartaná.

Hozzátette, hogy a gázai tűzszünetről és a túszok elengedéséről zajló diplomáciai egyeztetések folytatódnak, és ugyanazt célozzák, mint az ENSZ BT-ben elfogadott dokumentum.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy ugyan az izraeli kormánydelegáció lemondta útját Washingtonba a rafahi katonai offenzíváról szóló egyeztetésekre, ugyanakkor Izrael külügyminisztere hétfőn az amerikai fővárosban tárgyal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?