Az EB-hez fordult az almásfüzitői vörösiszap-tározó miatt a Greenpeace

Budapest |

<p>Az Európai Bizottsághoz fordult a Greenpeace az almásfüzitői vörösiszap-tározó miatt, beadványát a sajtó nyilvánossága előtt adta át az EU budapesti képviseletén szerdán. Átadta a dokumentumait a tározó lefedését végző Tatai Környezetvédelmi Zrt. is az unió képviseletének.</p>

A környezetvédők szerint európai jogszabályokat sért a tatai cég engedélye, míg a vállalat a maga dokumentumaival ezt igyekszik cáfolni.
Ambrus Dániel, az EU-képviselet politikai osztályvezetője mindkét anyag átvétele után közölte: az Európai Bizottság megfelelő időn belül válaszolni fog az érintetteknek.
A tatai cég 1986 óta dolgozik a helyszínen, eddig hat tározót teljesen lefedett, míg a hetediket kétharmadrészt borította be.
A Greenpeace szót emelt a lefedésre használt veszélyes anyagok ellen, illetve kifogásolta, hogy a lerakott vörösiszapból kioldódó szennyeződés mértéke és összetétele nem ismert kellően ismert. A szervezet szerint a Dunát és a környező Natura 2000 területet is szennyezés veszélyezteti. Miután a környezetvédelmi hatóság nem ismerte el a Greenpeace megállapításait, illetve nem tette meg a kért lépéseket, a szervezet az EB-hez fordult.
A beadványok átadását követően sajtótájékoztatót tartott a Tatai Környezetvédelmi Zrt., amelyen megjelentek a Greenpeace vezetői, aktivistái is. A cég szerint az ellenük irányuló bejelentés valójában Magyarország feljelentése a bizottságnál, mivel az cégeket nem, csak országokat vizsgálhat.
A Tatai Környezetvédelmi Zrt.-t a 2010. októberi kolontári vörösiszap katasztrófa óta húsz alkalommal tucatnyi hatóság vizsgálta, de mindent rendben talált - hangsúlyozta Farkas Béla igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?