Az azeri-örmény konfliktusról, az izraeli és az ukrajnai háborúról is tárgyalt Münchenben az amerikai külügyminiszter

Anthony Blinken

Az azeri-örmény béke lehetőségei, valamint az izraeli átmeneti tűzszünet esélye és Ukrajna támogatásának módja is témája volt Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombati kétoldalú megbeszéléseinek, amelyek a müncheni biztonságpolitikai fórum keretében zajlottak – derül ki a megbeszélésekről szóló washingtoni hivatalos közlésekből.

Az Egyesült Államok elismeri Izrael jogát, hogy megelőzze az október 7-i terrortámadások megismétlődését, ugyanakkor nem támogat szárazföldi katonai műveletet Rafah városában a civilek védelmére szolgáló hiteles terv hiányában – hangoztatta Antony Blinken, amikor tárgyalt Jichák Hercog izraeli elnökkel.  

A washingtoni külügyminisztérium közleménye szerint a két politikus megbeszélésén szóba kerültek a Hamász fogságában tartott túszok kiszabadítására, valamint egy humanitárius tűzszünet elérésére vonatkozó erőfeszítések, ami lehetővé tenné a segélyszállítmányok növelését is a Gázai övezetbe.

Az amerikai külügyminiszter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel is találkozott. Az amerikai-ukrán megbeszélésről kiadott közlemény szerint a témák között szerepelt az Ukrajna Oroszország elleni harcának támogatására vonatkozó erőfeszítések sora, és Ukrajna kritikusan fontos légvédelmi szükségletei. Antony Blinken biztosította az ukrán külügyminisztert az Egyesült Államok elkötelezettségéről Ukrajna újjáépítése iránt, valamint támogatását hangoztatta Ukrajna jövője iránt az euroatlanti intézményekben.

Az amerikai külügyminiszter München tárgyalt Ilham Aliyev azeri elnökkel, és Nikol Pasinján örmény miniszterelnökkel is.

Az Ilham Aliyevvel tartott megbeszélésről szóló közleményből kiderül, hogy az amerikai külügyminiszter országa támogatásáról biztosította Azerbajdzsánt az ENSZ idei klímacsúcstalálkozója, a COP29 megszervezésében, és a kétoldalú kapcsolatok fontosságát is hangoztatta. Antony Blinken egyben figyelmeztette Azerbajdzsánt nemzetközi kötelezettségei betartásának fontosságára, emellett tárgyaltak egy tartós békemegállapodás lehetőségéről Azerbajdzsán és Örményország között.

Az Azerbajdzsánnal fennálló konfliktus feloldásának módjáról szó volt Antony Blinken és Nikol Pasinján örmény miniszterelnök találkozóján is – derül ki a hivatalos közleményből, amely szerint az amerikai külügyminiszter kiállt Örményország szuverenitása, függetlensége és területi integritása mellett. A müncheni találkozón a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről is szó volt a közlemény szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?