Az as-Shabaab robbantott a szomáliai repülőgépen

<p>Az as-Shabaab szomáliai terrorista szervezet vállalta a február elején egy szomáliai utasszállító repülőgép elleni robbantásos merénylet elkövetését.</p>

A szélsőségesek szombaton e-mailben közölték, hogy bosszúból hajtották végre a repülőgép elleni támadást, válaszul a "nyugati keresztesek koalíciója" és "hírszerző ügynökségeik" bűncselekményeire, amelyeket a szomáliai muzulmánok ellen követtek el.
   

Február elején bomba robbant a Daallo Airlines szomáliai légitársaság egyik utasszállító repülőgépén, amely emiatt kényszerleszállást hajtott végre. A mogadishui vezetés által terrortámadásnak minősített robbanásban a repülőgép oldalán egy lyuk keletkezett, amelyen egy ember kizuhant és szörnyethalt. A repülőgép fedélzetén utazó 75 utas közül továbbá ketten könnyebben megsebesültek a merényletben.
   

A detonáció mintegy 15 perccel a felszállás után, 3500 méteres magasságban történt. A pilóta szerint ha nagyobb magasságban következik be, a robbanás az egész gépet szétszakíthatta volna.
   

A mogadishui repülőtér gyakorlatilag erődítménnyé változott azóta, hogy tőszomszédságában állították fel az Afrikai Unió békefenntartóinak (Amisom) főhadiszállását, amely a szomáliai kormányt segíti az al-Shabaab nevű szélsőséges iszlamista szervezet elleni küzdelemben.
   

Az iszlamistákat 2011 közepén elűzték a szomáliai fővárosból és a legtöbb általuk birtokolt területről az afrikai ország déli és középső részén. Ugyanakkor az al-Shabaab még mindig hatalmas területeket tart ellenőrzése alatt vidéken, ahol a szélsőségesek gyakran követnek el öngyilkos merényleteket kormányzati és afrikai uniós érdekeltségek ellen.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?