Az amerikai vezérkari főnök egy újabb hidegháborútól óvott

Washington |

<p>Az Egyesült Államoknak vigyáznia kell arra, nehogy egy újabb hidegháborúba bonyolódjon Oroszországgal, miközben a nemzetközi rend fenntartásán dolgozik - jelentette ki szerdán az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.</p>

Martin Dempsey tábornok szerint az amerikai haderő alapvető szerepe az ukrajnai válságban az, hogy megnyugtassa NATO-szövetségeseit, nem pedig annak sejtetése, hogy részt vállalna a konfliktusban.

    A vezérkari főnök az annapolisi haditengerészeti akadémián elmondott beszédében Oroszországot és Kínát fontos potenciális "nehézsúlyú" biztonsági kihívásnak nevezte. Hangsúlyozta, hogy a Krím-félsziget orosz elcsatolása próbatétel a nemzetközi jogi struktúrák és szabályok számára, amelyeket az Egyesült Államok fenntartani törekszik.

    Dempsey emlékeztetett rá, hogy csütörtökön lesz a krími háború kitörésének 150. évfordulója és Mark Twaint idézte, aki szerint a történelem nem ismétli önmagát, de rímel. Szavai szerint veszélyes Oroszországnak az az állítása, miszerint joga lenne az orosz ajkúak lakta kelet-európai enklávék megvédelmezésére, és kijelentette, hogy ilyenre a 40-es évek óta nem volt példa Európában.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?