Az amerikai szenátus jóváhagyta az új külügyminiszter-helyettes kinevezését

Washington |

<p>Jóváhagyta az amerikai szenátus Anthony Blinken külügyminiszter-helyettessé való kinevezését, amelyet előzőleg John McCain republikánus szenátor hátráltatott, mert nem tartja megfelelőnek őt a posztra.</p>

A szövetségi törvényhozás felsőházának keddi szavazásán 55 szenátor támogatta, 38 ellenezte, hogy Blinken legyen John Kerry után az amerikai diplomácia második számú embere.    Az 52 éves Anthony Blinken jelenleg Barack Obama elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója. Már Bill Clinton elnöksége idején is dolgozott a Fehér Házban.    Kinevezését elsősorban John McCain, a demokrata elnök külpolitikájának heves bírálója ellenezte. A befolyásos republikánus szenátor a szavazás előtti felszólalásában "szörnyen hozzá nem értőnek" nevezte őt.     McCain - aki az új, republikánus többségű szenátusban a katonai bizottság elnöke lesz - december elején a jelölt Irakkal kapcsolatos múltbéli kijelentésein, többek közt azon felháborodva akadályozta meg a szavazást, hogy Blinken az közel-keleti országból való amerikai kivonulás mellett foglalt állást. Úgy fogalmazott: "Ő az a fickó, aki azt mondta, hogy olyan gazdagságban és biztonságban hagyjuk hátra Irakot, amilyenre még nem volt példa a történelemben".    Anthony Blinken sokáig élt Franciaországban, tanulmányait Párizsban, majd a Harvard és a Columbia Egyetemen végezte. 1993-ban került az amerikai külügyminisztériumba, 1994-ben a Fehér Házba. 2002 és 2008 között a szenátus külügyi bizottságánál dolgozott. Barack Obama hivatalba lépése után Joe Biden tanácsadója lett, 2013 januárjáig dolgozott az alelnöknek.    Külügyminiszter-helyettessé való jelölése a tárca és a Fehér Ház között is ellentétekhez vezetett, a diplomáciai testület ugyanis szívesebben látta volna a poszton Wendy Sherman külügyi államtitkárt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?