Az amerikai légierő hajóelhárító húszi rakétákat semmisített meg Jemenben

Vörös-tenger

Az amerikai légierő megsemmisített három húszi hajóelhárító rakétát Jemenben, amelyek a Vörös-tenger déli része felé irányultak és készen álltak a kilövésre – közölte az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága.

A Centcom szombati közleménye szerint miután az amerikai erők azonosították a rakétákat Jemen húszik által ellenőrzött területén, és megállapították, hogy közvetlen veszélyt jelentenek a térségben tartózkodó kereskedelmi és hadihajókra, önvédelemből csapást mértek és megsemmisítették a rakétákat.

A Hamász palesztin iszlamista szervezet és Izrael között a Gázai övezetben zajló konfliktus kiújulása óta a jemeni húszi lázadók számos kereskedelmi hajó ellen hajtottak végre támadásokat a Vörös-tengeren, nemzetközi vélemények szerint iráni támogatással. Az Egyesült Államok a Szuezi-csatornához vezető, kulcsfontosságú tengeri kereskedelmi útvonal hatékonyabb védelme érdekében nemzetközi katonai szövetség létrehozását kezdeményezte, aminek már több mint húsz ország, köztük Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Hollandia, Norvégia és Dánia a tagja és épp pénteken jelentette be Belgium is, hogy csatlakozik a vörös-tengeri katonai szövetséghez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?