Az amerikai hírszerzés vezetői Ukrajna katonai támogatásának folytatását sürgették a szenátusi meghallgatáson

amerikai kongresszus

Az amerikai hírszerzés vezetői Ukrajna katonai támogatásának folytatását sürgették az amerikai Kongresszus felsőházában tartott hétfői meghallgatáson.

A világ erőegyensúlyában beállt változásokról a Szenátus által szervezett meghallgatáson Avril Haines, az amerikai hírszerző szervezeteket tömörítő Nemzeti Hírszerzés igazgatója arra sürgette a törvényhozást, hogy fogadja el Ukrajna katonai támogatásáról szóló jogszabályt.

Robert Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója úgy fogalmazott, hogy „óriási és történelmi hiba” lenne, ha a Kongresszus kudarcot vallana az ukrán segítség jóváhagyásában.

A Fehér Ház tavaly ősz óta próbálja elérni, hogy a Kongresszus egy úgynevezett nemzetbiztonsági törvény részeként fogadjon el mintegy 60 milliárd dollárnyi katonai támogatást, amelyből az Egyesült Államok folytathatja az ukrán hadsereg ellátását fegyverekkel.

A Szenátusban tartott meghallgatáson az illetékesek beszéltek arról, hogy Kína, Oroszország és néhány regionális hatalom, valamint nem állami szereplők kihívások elé állítják a régóta létező szabályok alapján működő nemzetközi rendet.

A hírszerzési vezetők arra is rámutattak, hogy Oroszország támogatást kap Kínától, annak révén, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok az ukrajnai háború kitörése óta folyamatosan erősödnek. A katonai célokra is használható árucikkek kínai exportja a háromszorosára emelkedett.

Szintén hétfőn az amerikai sajtó a NATO hírszerzési adataira hivatkozva arról számolt be, hogy Oroszország a tüzérségi lőszerek gyártási kapacitását tekintve közel háromszorosával haladja meg az Egyesült Államok és Európa együttes termelési képességét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?