Az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet fegyveresei csütörtök este megtámadtak egy hotelt a szomáliai fővárosban, Mogadishuban; a harcok jelenleg is zajlanak.
Az al-Shabaab terroristái megtámadtak egy hotelt a szomáliai fővárosban
A biztonsági erők egyik tagja, Ahmed Dahir a sajtónak azt mondta, a fegyveresek helyi idő szerint este 10 körül törtek be az elnöki palotától nem messze lévő szállodába, ahol lövöldözni kezdtek.
A támadás hírét az al-Shabaab is megerősítette Telegramon, a Garowe Online nevű szomáliai hírportál pedig úgy tudja, a terroristák elbarikádozták magukat az épületben.
A támadás után nem sokkal érkező hírek szerint legalább öten megsebesültek, pontos részleteket azonban nem tudni.
Az utóbbi években az al-Kaida terrorszervezettel is kapcsolatokat ápoló al-Shabaab támadásai rendszerint fokozódtak az iszlám böjti hónap, a ramadán idején, mely ebben az évben március 11-én kezdődött.
A mogadishui kormány ellen több mint egy évtizede fegyveres felkelést folytató al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező kabinet hatalmát, és az iszlám radikális értelmezésen alapuló jogrendet, a saríát vezesse be Szomáliában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.