Az al-Kaida terveiről

New York. Vegyi és biológiai fegyvereket kíván bevetni az al-Kaida terrorhálózat a jövőben terrorcselekményei során, s egyelőre gyenge hatásúak a szervezet törekvéseinek megakadályozására tett nemzetközi kísérletek. Erre ENSZ-szakértők figyelmeztettek egy bizalmas jelentésben.

New York. Vegyi és biológiai fegyvereket kíván bevetni az al-Kaida terrorhálózat a jövőben terrorcselekményei során, s egyelőre gyenge hatásúak a szervezet törekvéseinek megakadályozására tett nemzetközi kísérletek. Erre ENSZ-szakértők figyelmeztettek egy bizalmas jelentésben. Az AP birtokába jutott jelentés szerint az al-Kaidát kizárólag az tartja vissza a vegyi és biológiai fegyverek bevetésétől, hogy műszaki szempontból bonyolult azok megfelelő, hatékony alkalmazása. A szakértői csoport úgy véli: az al-Kaida elsősorban ezért próbál továbbra is olyan újfajta, hagyományos robbanóanyagot tartalmazó bombákat kifejleszteni, amelyeket nem képesek észlelni az átvilágító berendezések. Mindemellett tovább nő annak veszélye, hogy az al-Kaida tömegpusztító fegyverek birtokába jut és be is veti azokat. Nagy aggodalomra ad okot az is, hogy a terrorhálózat esetleg hagyományos robbanóanyaggal sugárzó anyagok szétszórására használható „piszkos bombát” vet be. Történt ugyan előrelépés az al-Kaida pénzügyi hátterének felszámolása terén, de a terrorhálózat továbbra is hozzájut adományokhoz, pénzügyi tevékenységét pedig Afrikába, a Közel-Keletre és Délkelet-Ázsiába helyezte át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?