Az al-Kaida nyomában

Iszlámábád. Több száz amerikai katona indított nagyszabású offenzívát a kelet-afganisztáni Paktia tartományban a tálibok és az al-Kaida harcosai ellen – jelentette tegnap a pakisztáni központú AIP afgán iszlám hírügynökség.

Iszlámábád. Több száz amerikai katona indított nagyszabású offenzívát a kelet-afganisztáni Paktia tartományban a tálibok és az al-Kaida harcosai ellen – jelentette tegnap a pakisztáni központú AIP afgán iszlám hírügynökség. A a hadművelet kedd este kezdődött, helikopterek szállították a több száz kommandóst a Mezai hegységhez, Gardéz tartományi székhelytől mintegy 30 kilométerrel keletre. Egyelőre nincs hír harcokról, de szemtanúk szerint a körzetben sok a repülőgép és a helikopter. Az emberek félnek, mert ugyanebben a körzetben tavaly decemberben több tucatnyi halottjuk volt az amerikai bombázásoknak. A lakosság akkor a szomszédos Host tartomány felé menekült. A Mezai hegység délre húzódik Sahi Kot völgyétől és az Arma hegytől, ahol márciusban a tálib és al-Kaida ellenállás maradványának felszámolását célzó Anakonda hadművelet zajlott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?