Az al-Kaida gratulált a táliboknak

Afganisztán k

Gratulált a tálibok afganisztáni hatalomátvételéhez csütörtökön az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya, és a harc folytatását ígérte.

A terrorista kommunikációt weblapokon nyomon követő amerikai SITE hírszerzési csoport (SITE Intelligence Group) által idézett közleményében az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) kiemelte, hogy „a tálibok példája azt bizonyítja, van értelme fegyvert fogni a megszálló erők ellen”.

A közleményben a szervezet továbbá „délibábnak” nevezte a demokráciát, helyszíni beszámolók szerint pedig a terroristák tűzijátékkal ünnepelték az afganisztáni hatalomátvételt.

A tálibok 1996 és 2001 között már uralták Afganisztánt, és ekkor menedéket nyújtottak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet akkori vezetőjének, a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat kitervelő Oszama bin Ladennek és társainak, amire válaszul az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció elűzte őket a hatalomból.

Jóllehet a tálibok és Donald Trump előző amerikai elnök kormányzata között tavaly februárban Dohában született békemegállapodás értelmében az előbbiek ígéretet tettek arra, hogy nem nyújtanak menedéket terroristáknak, elemzők attól tartanak, hogy a tálibok és az AQAP nem szakítják meg egymással a kapcsolatot az előbbiek hatalomra kerülésével.

Az Egyesült Államok az Oszama bin Laden alapította al-Kaida hálózat legveszélyesebb ágának tartja az AQAP-ot, miután a szervezet több támadást is megpróbált végrehajtani az Egyesült Államok területén, az amerikai légierő pedig többször hajtott végre csapásokat a szervezet jemeni bázisai ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?