Az AfD koalíciós ajánlatot tett Friedrich Merznek

alice weidel

Csütörtök este a ZDF tévécsatorna Klartext című műsorában válaszolt a nézők kérdéseire egymás után a négy legesélyesebb német kancellárjelölt. Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár és Friedrich Merz, a konzervatív CDU elnöke múlt vasárnap már részt vett egy tévévitán, ezúttal a pedig zöldpárti Robert Habeck és a szélsőjobboldali AfD-t vezető Alice Weidel került sorra.

A politikusokat 120, különböző politikai meggyőződéssel rendelkező néző kérdezte. Mind a négyen 30 percet kaptak.

Mivel a szélsőjobboldali AfD-t vezető Alice Weidelt a CDU kancellárjelöltje, Friedrich Merz váltotta a színpadon. Az AfD-s politikus ekkora arra jutott, kihasználja a lehetőséget, így szemtől szemben is jelezte Merznek, hogy szívesen koalícióra lépne a CDU-val. Merz azonban határozottan elutasította az ajánlatot. 

Azt mondta, hogy az AfD ki akar lépni a NATO-ból és az EU-ból, ezek a gondolatok pedig elfogadhatatlanok számára.

Merztől megkérdezte az egyik néző, miért tartja magát az AfD-vel szemben emelt tűzfalhoz. A politikus Ausztriát hozta magyarázatként. Szerinte ott többször is megpróbáltak a szélsőjobbal kormányozni, azonban a szélsőjobb mindig erősebben jött ki az együttműködésből. Úgy gondolja, hogy Németországban elég nagy a demokratikus pártok tábora, hogy karantén mögött tartsa az AfD-t.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?