Autóba rejtett pokolgép robbant egy iraki ellenőrzőpontnál, halottak

Irak
Fallúdzsa |

Autóba rejtett pokolgép robbant szerdán egy ellenőrzőpontnál a nyugat-iraki Anbár tartomány Káim körzetében, a merényletnek legalább nyolc halálos áldozata van - jelentették hivatalos iraki források.

Az ellenőrzőponton az iraki hadsereg és egy kormányhoz hű síita milícia fegyveresei teljesítettek szolgálatot. 

A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy öngyilkos merényletet követtek el: a gépkocsiban ülő támadó léptette működésbe az autóban lévő pokolgépet.

 Az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet - jelentette a terrorcsoporthoz köthető Aamák hírügynökség, amelynek saját forrásai szerint huszonnyolcan haltak meg, szakértők szerint azonban ez a szám túlzó lehet. A Reuters hivatalos iraki forrásokra hivatkozva a halottak számát nyolcban állapította meg, az AFP pedig tizenegy halottról számol be.

Noha az iraki hadsereg tavaly decemberben bejelentette, hogy legyőzte az Iszlám Államot, a térségben még mindig jelen vannak a terrorcsoport fegyveresei, és tagjai hasonló merényleteket, továbbá emberrablásokat is végrehajtanak Anbárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?