Átadták az új győri uszodát

Győr |

<p>Átadták szombaton a 3,2 milliárd forintból elkészült új győri uszodát, az Aqua Sport Központot, ahol januárban a magyar női vízilabda-válogatott világliga-mérkőzést játszik majd.</p>

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Győr fideszes polgármestere beszédében úgy fogalmazott, hogy a győriek a kormánnyal és a város vezetésével alkottak szépet, és sok győri álma vált valóra azzal, hogy 50 méteres medence épült a városban. A MOB elnöke reményét fejezte ki, hogy az élsportolókon kívül a fiatalok számára is "jó környezet" lesz az uszoda.

Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős helyettes államtitkára szerint a komplexum sok sikert rejt magában.

Simon Csaba, a kivitelező Győr Projekt Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a mintegy tízezer négyzetméter alapterületű uszodában egy 50x25 méteres nagy, illetve egy 10x16 méteres tanmedencét építettek. A komplexum 1200 ember befogadására alkalmas.

A nagy medence nemzetközi minősítéssel rendelkezik, ózontechnológiás vízkezelő rendszert és Omega időmérő rendszert építettek ki, amelyek mind megfelelnek a Nemzetközi Úszó Szövetség előírásainak. Az uszoda része még 33 egyszemélyes, 4 csoportos és 2 edzői öltöző. 

Simon Csaba kiemelte: az építkezést jövőre folytatják, hiszen a kormánytól elnyert 9,6 milliárd forintos fejlesztésnek az uszoda építése csak egy része volt. Külső medencével, atlétikai és tenisz versenyek, valamint labdarúgó-mérkőzések lebonyolítására alkalmas pályákkal folytatódik az építkezés.

Az átadó ünnepségen Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó úgy fogalmazott, hogy az uszoda nem csak hazai, de világviszonylatban is megállja a helyét. Az ünnepség a győri vízisport egyesületek bemutatóival zárult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?