Aszad bármiről hajlandó tárgyalni Asztanában

Damaszkusz |

<p>Bassár el-Aszad szíriai elnök bármiről hajlandó tárgyalni a hónap végén Asztanában tartandó megbeszéléseken - derül ki abból az interjúból, amelyet francia médiumoknak adott a múlt hét végén, s melyből hétfőn közölt újabb részletek a szíriai állami média és a francia sajtó.</p>

A szíriai rezsim eddig következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a jelenlegi vezetés részt vállaljon a politikai átmenetben. Az ellenzék viszont elképzelhetetlennek tartja az együttműködést Aszaddal és rendszerével.

Az interjúban az elnök világossá tette, arról is hajlandó tárgyalni, hogy ő maradjon-e az ország elnöke, de ehhez alkotmányos kérdéseket kell megvitatni, tekintettel arra, hogy az államfői tisztség szerinte az alaptörvényhez kötődik. 

"Ha erről akarnak tárgyalni, akkor az alkotmányról kell tárgyalnunk" - mondta Aszad, hozzátéve, hogy az alkotmány módosításához népszavazásra lenne szükség, az elnököt pedig a szíriai népnek kell megválasztania.

Az asztanai megbeszélésekről kijelentette: nagy kérdés, hogy ki lesz ott a másik oldal, vagyis az ellenzék részéről.

Hangoztatta, hogy az év végén életbe lépett tűzszünetet az ellenzéki fegyveresek megsértik, s a hadseregnek vissza kell foglalnia azt a területet Damaszkusz közelében, amely a főváros vízellátását biztosítja.

A francia sajtóban is megjelentek újabb részletek az interjúból. Ebben a szíriai államfő eltökéltnek mondta magát abban, hogy országa minden négyzetcentiméterét "felszabadítsa".

"Megvan a legitimitásunk ahhoz, hogy bármilyen területet felszabadítsunk, melyet terroristák ellenőriznek. Mindegy, hogy hívják őket. Lehet az az Iszlám Állam, az an-Nuszra, mondhatják, hogy ők mérsékeltek vagy a (civileket mentő) fehérsisakosok. A nevek minket nem érdekelnek" - szögezte le Aszad. Damaszkusz minden ellene küzdő ellenzéki mozgalmat terrorszervezetnek tekint.

Az interjúban a szíriai elnök fordulópontnak nevezte Aleppó visszafoglalását, s arról beszélt, hogy a rezsim a győzelem útjára lépett.

"Alkotmányos küldetésünk, hogy felszabadítsuk Szíria területének minden négyzetcentiméterét. Erről nem lehet vita" - húzta alá.

A vele szemben megfogalmazott, háborús bűnökre vonatkozó vádakra azt válaszolta, hogy ha bármi ilyesmit tett volna, akkor az emberek nem támogatnák, és már nem lenne elnök.

"Azért tudtunk a háború alatt végig kitartani, mert az emberek támogattak. Ha pedig az ember a saját népét gyilkolja, akkor aligha fogják támogatni. Tehát ez az egész történet nem áll meg a lábán" - jelentette ki Bassár el-Aszad, aki alapvetően annak köszönheti pozíciójának megerősödését, hogy Oroszország támogatja, és fegyveresen is beavatkozott a szíriai polgárháborúba az ő oldalán.

A 2011 márciusában kirobbant konfliktusban már több mint 310 ezer ember halt meg, és több millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?