Argentína felvette a Hamászt a terrorszervezetek listájára

Az argentin kormány felvette a terrorista szervezetek listájára a Hamász palesztin iszlamista szervezetet – jelent meg a helyi hivatalos közlönyben.

Javier Milei argentin elnök adminisztrációjának sajtószolgálata szerint az ország kormánya „nem tehetett mást, minthogy terrorista szervezetté nyilvánította“ a Hamaszt, mivel „meg van győződve arról, hogy Argentínának meg kell felelnie a nyugati civilizációnak“. Az elnök egyben a palesztin terrorcsoport tavaly október 7-i Izrael elleni támadására hivatkozott, amelyben 1200 embert, főként civileket öltek meg, és 251-et túszul ejtettek.

A nyilatkozat megemlíti a Hamász szoros kapcsolatait Iránnal, amelyet Argentína azzal vádol, hogy két terrortámadást is végrehajtott – a libanoni Hezbollah terrorcsoporttal – az országban lévő zsidó helyszínek ellen. A Buenos Aires-i zsidó közösségi ház ellen 1994-ben végrehajtott pokolgépes merényletben 85-en meghaltak, és több százan megsebesültek. A korábbi másik, a Buenos Aires-i izraeli nagykövetség elleni támadásban húszan vesztették életüket.

Az argentin igazságszolgáltatás idén áprilisban az Irán által támogatott libanoni Hezbollah terrorcsoportot és Iránt vádolta meg a két támadás elkövetésével. Irán tagadja, hogy köze lett volna a merényletekhez, a Hezbollah pedig nem reagált az ítéletre.

Milei többször is kijelentette, hogy Izraelt és az Egyesült Államokat tekinti Argentína kiemelt szövetségesének. Tavaly decemberben az államfő bejelentette, hogy a hatóságok azon dolgoznak, hogy a Hamaszt felvegyék a terrorszervezetek listájára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?