Arafat jó Amerikának

Kairó/Tel-Aviv. – Az Egyesült Államok folytatja az együttműködést a Jasszer Arafat vezette Palesztin Hatósággal – jelentette ki William Burns amerikai helyettes külügyi államtitkár tegnap Kairóban.

– Arafat a palesztin nép választott vezetője – tette hozzá Burns, miután megbeszélést folytatott Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel. George Tenet CIA-igazgató a jövő hét elején a Közel-Keletre utazik, hogy lépéseket tegyen az izraeli-palesztin tűzszünet érdekében, és találkozik Arafattal is – írta a Kelet-Jeruzsálemben megjelenő palesztin napilap, az al-Kodsz tegnapi számában. Az amerikai vezetők az elmúlt hetekben több alkalommal is élesen bírálták Arafatot, amiért nem tesz meg mindent az Izrael elleni támadások leállításáért. Ariel Saron izraeli miniszterelnök szerint az Egyesült Államoknak fel kellene függesztenie az együttműködést a palesztin elnökkel.

A Washingtonban tárgyaló izraeli védelmi miniszter arra kérte az Egyesült Államokat, hogy Irak megtámadása esetén előzetesen, időben értesítse a zsidó államot. Ebben az esetben Izraelnek fel kell készülnie egy rakétatámadásra – mondta Benjámin Ben Eliezer szerdán az izraeli katonai rádiónak nyilatkozva. A miniszter hangsúlyozta: washingtoni megbeszélésein utalt azokra a veszélyekre is, amelyek Irán felől leselkednek Izraelre.

A Jediót Ahronót című tel-avivi újság éppen szerdán hozta nyilvánosságra azt az értesülését, amely szerint az amerikai kormány azt fogja kérni a csütörtökön Washingtonba látogató Ariel Saron izraeli miniszterelnöktől, hogy finomítson hangvételén Iránnal szemben. A nagy példányszámú napilap magas beosztású amerikai illetékeseket idézett, akik nemtetszésüknek adtak hangot izraeli tisztségviselők sorozatos nyilatkozatai miatt, amelyekben Iránt komoly fenyegetésnek tüntetik fel a zsidó államra nézve. – Ezek az állítások nemkívánatos reakciókra késztethetik Iránt – közölte egy neve elhallgatását kérő amerikai hivatalos személy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?