Ankara: Svédországnak és Finnországnak törvényt kell módosítania ahhoz, hogy ne vétózza meg NATO-felvételüket

Jens Stoltenberg

Finnországnak és Svédországnak törvényt kell módosítania ahhoz, hogy eleget tegyen Törökország követeléseinek, és csatlakozhassék a NATO-hoz – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden.

Törökország elvárja Finnországtól és Svédországtól, hogy hagyjon fel a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és más, terrorizmussal vádolt csoportok támogatásával, hogy ezek a szervezetek ne tarthassanak semmilyen rendezvényt a területükön. Ankara azt is elvárja Helsinkitől és Stockholmtól, hogy adja ki a terrorizmussal vádolt személyeket a török hatóságoknak, támogassa Ankara katonai és terrorellenes műveleteit, és függessze fel a vele szembeni fegyverembargót.

A török külügyminiszter elmondta: átadta a követelések listáját a Törökországba látogató finn és svéd küldöttségnek a múlt héten, és Ankara választ vár.

„Azt mondták: a terrorszervezeteknek joguk van rendezvényeket szervezni. Nos, akkor meg kell változtatni a törvényt” – jelentette ki Cavusoglu.

A külügyminiszter megjegyezte: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt javasolta, hogy a három ország részvételével tartsanak tárgyalásokat Brüsszelben. Hozzáfűzte: ilyen találkozónak csak akkor volna értelme, ha konkrétumokról szól, ezért meg kell várni Stockholm és Helsinki válaszát.

A skandináv országok már kifejtették álláspontjukat: elítélik a terrorizmust, és készek a párbeszédre.

A finnek és a svédek is igyekeznek tárgyalásos úton elsimítani a feszültséget. Több NATO-tagország jelezte: biztos benne, hogy sikerül megoldást találni Törökország aggályaira.

Törökország többször megfenyegette a skandináv országokat, hogy megvétózza csatlakozásukat az észak-atlanti szervezethez.

Svédország és Finnország májusban nyújtotta be hivatalos csatlakozási kérelmét a NATO-nak. A skandináv országok az ukrajnai háború megindulását  követően vizsgálták felül hagyományos semlegességüket, a megváltozott biztonsági környezetre hivatkozva.

Törökország kifogásolta a lépést, arra hivatkozva, hogy a két ország támogatja az általa terrorszervezetnek nyilvánított PKK-t és Fethullah Gülen hitszónok követőit. Ankara azzal vádolja Gülent, hogy ő állt a 2016-os elvetélt puccskísérlet hátterében. A török kormány emellett bírálja, hogy Helsinki és Stockholm 2019-ben betiltotta a Törökországba irányuló fegyverexportot, mert a török hadsereg offenzívát indított a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen Szíria területén. Ankara a PKK egyik szövetségesének, és így terrorcsoportnak tekinti a félkatonai szervezetet.

Az új tagok felvételéhez a NATO mind a harminc tagállamának beleegyezése szükséges.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?