Andrzej Duda: Lengyelország számára alapvető ügy a biztonság

Andrzej Duda

A biztonság ügye alapvető Lengyelország számára, mert mint a történelem folyamán már többször, most újból veszélyes időket él meg az ország, és a lehetséges provokációk miatt folyamatos készenlétre van szükség – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök kedden, a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából Varsóban rendezett katonai díszszemlén.

A varsói királyi vár alatti Visztula-rakparton 35 fokos hőségben tartották meg a díszszemlét az orosz bolsevik hadsereggel szemben 1920-ban aratott győzelem, a varsói csata 103. évfordulóján, a lengyel politikai vezetők jelenlétében.

Az államfő a parádé elején mondott beszédében aláhúzta: a biztonság „teljességgel alapvető ügy” Lengyelország számára. „Amint már nem egyszer a történelmünkben, újból veszélyes időkben kell élnünk” – utalt Duda az ukrajnai háborúra.

Mindenkinek meg kell értenie, hogy Lengyelországot ma folyamatosan provokációk érik és érni fogják, ezért folyamatos készenlétre van szükség – figyelmeztetett. Hangsúlyozta: az állam jól felkészült a biztonság megőrzésére, felelősségteljesen jár el, és nem enged a provokációknak.

Utalva a lengyel-fehérorosz határon észlelt migrációs nyomásra is, az elnök kiemelte az Európai Unió (EU) és a NATO külső határát is képező keleti határszakasz védelmének fontosságát, aláhúzva: a független Ukrajna és a független Fehéroroszország „rendkívül fontos Lengyelország szuverenitása, határainak biztonsága szempontjából”.

Andrzej Duda felidézte: 2015-ben a lengyel hadseregnek mintegy 95 ezer katonája volt, ma pedig 175 ezer főt számlál. Idén a bruttó hazai termék 4 százalékát, vagyis 137 milliárd zlotyt szánnak a védelemre – erősítette meg.

A hadsereg nagyszabású korszerűsítésének célja az olyan védelmi rendszer kiépítése, amely miatt „senki sem meri megtámadni Lengyelországot”, a hadsereg elrettentő képességei nyomán pedig „a lengyel katona nem lesz kénytelen harcolni” – érvelt Duda.

Hangsúlyozta: az ország biztonsága nemcsak a saját erőkön, hanem a létező szövetségeken is múlik. A NATO-erők lengyelországi jelenléte jelenleg több ezer főt tesz ki – emlékeztetett. Megerősítette: a 2025 első félévében esedékes lengyel soros EU-elnökség egyik prioritása az Egyesült Államok és az EU közötti együttműködés szorosabbá tétele lesz.

A díszszemlén kétezer lengyel és NATO-katona vonult fel, bemutattak mintegy kétszáz harcászati járművet, valamint közel száz gépet a légierők állományából. Bemutattak számos olyan eszközt is, amelyeket a lengyel hadsereg korszerűsítésének keretében szereztek be, illetve a közeli jövőben fognak beszerezni nagyobb tételben, például az M1A1 Abrams amerikai, a K2 dél-koreai és a Leopard2 német harckocsikat, K9-es dél-koreai önjáró lövegeket, az amerikai HIMARS rakétavetőket és Patriot légvédelmi rendszereket, az F–16- os és F–35-ös amerikai és FA-50-es dél-koreai vadászrepülőgépeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?