Andrzej Duda győzött az exit pollok szerint, nyilatkozatok

Varsó |

<p>A legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg a vasárnapi lengyelországi elnökválasztást az Ipsos közvélemény-kutató által a szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérés szerint.&nbsp;</p>

Már a prognózisok kiadása után többen győztesként gratuláltak neki, néhány nyilatkozó pedig az ország előtt álló kihívásokra is utalt. A 45 éves jogász, aki a múlt évtized végén államtitkár-helyettesi posztot töltött be Lech Kaczynski elnöki hivatalában, majd 2011-től  parlamenti, 2014-től pedig európai parlamenti képviselő lett, a vasárnap éjjel közölt javított becslések, az úgynevezett late pollok szerint a szavazatok 52 százalékát nyerte el.     A másik jelölt, a kormányzó Polgári Platform (PO) támogatásával második elnöki mandátumért induló Bronislaw Komorowski a voksok 48 százalékát kapta.     A becsült részvételi arány a felmérések szerint viszonylag alacsony, 55,5 százalékos volt. Ez is több azonban az első forduló hivatalos részvételi arányánál, mely a lengyelországi választások történetében a legalacsonyabb, 48,96 százalékos volt.    A választási térkép - az előző szavazásokhoz hasonlóan - Lengyelország földrajzi megosztottságát jelzi: az ország keleti fele többségében Dudára voksolt, míg a nyugati vajdaságokban Komorowski diadalmaskodott. Duda most azonban Sziléziában is nyert, amely eddig Komorowski szavazóbázisának számított. Dudát a fiatal választók mintegy 60 százaléka támogatta. Az első fordulóban harmadikként végzett, független Pawel Kukiz választóinak 60 százaléka is mellette tette le voksát.    Az exit pollok közzététele után a leköszönő Bronislaw Komorowski rövid beszédében gratulált Andrzej Dudának. Mint mondta, a választási eredményt "nemcsak tudomásul venni, hanem tisztelni is kell".     Andrzej Duda a zsúfolt választási központban köszönetet mondott választóinak, az egész társadalom támogatását kérve a nemzeti egység újrateremtéséért. Ezzel a lengyel társadalom erősödő megosztottságára utalt, mely az utóbbi években a két legnagyobb párt - a kormányzó PO és az ellenzéki PiS - tábora között rajzolódik meg.     Donald Tusk volt miniszterelnök, az Európai Tanács elnöke a Twitter közösségi oldalon megköszönte Komorowski "jó és becsületes elnökségét", Dudának pedig gratulált és jó választási időszakot kívánt neki.     Grzegorz Schetyna külügyminiszter úgy nyilatkozott a TVN24 hírtelevíziónak: Duda megválasztása "nagy kihívás a PO számára". Mint mondta, pártja számára nem lesz könnyű az októberi parlamenti választások előtt megfelelő következtetéseket levonni.     A szavazatszámláláson alapuló tényleges eredményeket az országos választási bizottság (PKW) hétfő éjfélig ígérte.     A vasárnapi választás során 27 817 választóhelyiségben mintegy 30 millió ember voksolhatott, ebből 192 ezren külföldön adhatták le szavazatukat. Az idei elnökválasztáson első ízben levélben is lehetett szavazni, erre a lehetőségre a második forduló előtt 57 500-an regisztráltak.    A közvélemény-kutatáson alapuló becsléseket eredetileg a szavazóhelyiségek bezárása után, este 9 órakor hozták volna nyilvánosságra. Az országos választási bizottság azonban másfél órával meghosszabbította a kampánycsendet amiatt, hogy egy sziléziai falu választóhelyiségét esti fél 11-ig kellett nyitva tartani egy idős asszony ott bekövetkezett halála és az ezt követő szavazási szünet miatt.    Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen, kétfordulós elnökválasztást. Második fordulóra akkor kerül sor, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a szavazatok több mint felét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?