Amerikai turisták haltak meg egy egyiptomi karambolban

Kairó |

<p>Nyolc amerikai turista meghalt és 21 megsérült vasárnap hajnalban a dél-egyiptomi Asszuán közelében, az Abu-Szimbelbe vezető úton, miután autóbuszuk belerohant egy út szélén álló, homokkal megrakott teherautóba - jelentette a MENA hivatalos hírügynökség.</p>

A busz, amelyen 37 amerikai turista utazott, az abu-szimbeli nagytemplomhoz tartott a kétszer egysávos sivatagi úton, amikor a szerencsétlenség történt. Hat nő és két férfi vesztette életét a balesetben.
A sérülteket törésekkel és zúzódásokkal előbb egy katonai kórházba szállították, majd tízet, köztük két egyiptomit repülőgéppel egy kairói kórházba vittek. Sérüléseket szenvedett az autóbusz sofőrje és egy idegenvezető is. A három buszból álló konvoj másik két járművén senki sem sérült meg.
A buszt üzemeltető Misr Tours, az egyik vezető egyiptomi utazási iroda illetékese - neve elhagyását kérve - azt mondta, hogy a baleset még sötétben történt, nem sokkal azután, hogy a jármű elindult Asszuánból.
Egyiptomban gyakoriak a közúti balesetek a rossz utak és a gyenge közlekedési morál miatt. Becslések szerint az országban mintegy nyolcezren halnak meg évente ilyenekben. Nem ritkák a turistacsoportok balesetei sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?