Amerikai titkosszolgálati jelentés: a Nyugat és Kína közötti rivalizálás fokozódása várható

usa kína

A Nyugat és Kína közötti rivalizálás fokozódása várható a következő húsz évben, amelyet a katonai erőviszonyok változása, a demográfia, a technológiai verseny és a "kormányzati modellek közötti, egyre erősödő megosztottság" is táplál - hangsúlyozta friss jelentésében az amerikai hírszerző szolgálatokat összefogó Nemzeti Hírszerzési Tanács (NIC).

A "Globális trendek 2040: egy versengőbb világ" című dokumentum szerint a következő évtizedekben komolyabb kihívást fog jelenteni az éghajlatváltozás, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek, a járványok, valamint az államok közötti és azokon belüli konfliktusok. Arra is rámutattak, hogy bizonyos problémákat így is súlyosbított már a koronavírus-pandémia, amelynek hatásai még évek múlva is érezhetők lesznek.

A mostani járvány feltárta és esetenként mélyítette az egészségügyi ellátás egyenlőtlenségeit, megnövelte az államadósságot, felerősítette a politikai polarizációt és a nacionalizmust, súlyosbította az egyenlőtlenségeket, fokozta a bizalmatlanságot a kormányok iránt, rávilágított a nemzetközi együttműködés kudarcaira - olvasható a jelentésben. E szerint eközben lelassult az előrehaladás a szegénység, a járványok, továbbá a nemek közötti egyenlőtlenségek elleni küzdelemben.

Mint írták, a regionális hatalmak és a nem-állami szereplők a közeljövőben a jelenleginél is nagyobb befolyással fognak rendelkezni, és ez valószínűleg "erőszakra hajlamosabb és változékonyabb geopolitikai környezetet", gyengébb nemzetközi együttműködést fog eredményezni.

Az NIC öt lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a világ 2040-es állapotáról. A legderűlátóbb szerint a demokratikus kormányzatok végül eredményesebbnek bizonyulnak a tudományos kutatás és a technológiai innováció támogatásában, és ez gazdasági fellendülést hoz számukra, így képesek lesznek megküzdeni a hazai kihívásokkal és a nemzetközi versenytársakkal. A legpesszimistábban azt emelték ki, hogy a koronavírus-válság és a globális felmelegedés zavarokat okoz majd a globális élelmiszer-ellátásban, ami sokak halálát okozó zavargásokhoz vezethet.

A nemzeti hírszerzési igazgató hivatala alá rendelt ernyőszervezet négyévente, az új elnöki mandátum kezdetének környékén ad ki ilyen jelentést. Ebben a nemzetbiztonsági környezetet a következő húsz évben meghatározó politikai, gazdasági, társadalmi és egyéb trendeket értékelik.

"Célunk, hogy segítsünk a döntéshozóknak és az állampolgároknak felkészülni a jövő lehetséges irányaira" - közölték a szakemberek, rámutatva, hogy nem írtak konkrét helyzetek esetleges alakulásáról, inkább általánosabb tendenciákat vizsgáltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?