Amerikai légicsapás végzett az IÁ második számú vezetőjével Irakban

Washington |

<p>Amerikai légicsapás végzett az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet második számú vezetőjével Irakban - közölte a washingtoni Fehér Ház pénteken.</p>

"A Hádzsi Mutazként is ismert Fadil Ahmed al-Hadzsali augusztus 18-án meghalt az amerikai hadsereg légicsapásában, miközben egy gépjárműben utazott az iraki Moszul közelében" - tudatta Ned Price, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője. Az illetékes hozzátette, a támadásban az IÁ médiacsoportjának egyik vezetője, Abu Abdalláh is életét vesztette. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a szélsőséges iszlamista csoportot vezető Abu Bakr al-Bagdadi helyettesének számító férfi volt a legfőbb irányítója a fegyverek, járművek és emberek Irak és Szíria közötti szállításának. A közlemény szerint Hádzsi Mutaz részt vett a Moszul elleni tavaly júniusi offenzíva megtervezésében. Halála "kihatással lesz az Iszlám Állam működésére, befolyása ugyanis kiterjedt az IÁ pénzügyeire, sajtójára, műveleteire és logisztikájára is" - hangsúlyozta Ned Price. Seth Jones terrorszakértő ugyanakkor azt mondta, hogy a férfi kiiktatásának csak rövidtávú hatása lehet az Iszlám Állam működésére. Az amerikai RAND Corporation politikai kutatóintézet munkatársa szerint az IÁ esetében a személyi kérdéseknek nincs akkora jelentősége, a terrormilícia hatalmát elsősorban az általa ellenőrzött terület nagysága befolyásolja. Az Egyesült Államok és szövetségesei tavaly augusztus óta hajtanak végre légitámadásokat a Szíriában és Irakban is jelentős területeket elfoglaló Iszlám Állam állásai ellen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?