Amerika nem vonul ki

Bagdad/Washington/London/Párizs. Az amerikai hadsereg átfogó hadműveletet indított Bagdadban a fegyveres ellenállás felszámolására. Szaddám Huszein hatalmának megdöntése óta ez a legnagyobb katonai akció Irakban. Egy amerikai harci helikopter az északi Tikrit városánál lelőtte Szaddám Huszein egykori iraki elnök hét hívét.

A lelőtt irakiak éppen egy rakétavetőből a közeli amerikai támaszpontot készültek célba venni. Később az amerikai katonák a helyszínen több száz rakétát találtak – jelentette az AP amerikai hírügynökség. Az eset csütörtök este történt Szaddám szülővárosától, Tikrittől 30 kilométerre északra egy olyan területen, ahol több bunker is van.

BUSH MOSOLYOFFENZĺVÁJA

Az amerikai katonák nem távoznak Irakból és Afganisztánból, amíg kézre nem kerítik Szaddám Huszeint, illetve Oszama bin Ladent, a szeptember 11-ei merényletekért felelősnek tartott al-Kaida terrorhálózat vezetőjét – mondta tegnap Londonban közölt nyilatkozatainak egyikében az amerikai elnök. George Bush, aki a jövő héten állami látogatáson – vagyis az uralkodó vendégeként – három napot Nagy-Britanniában tölt, utazása előtt szinte példátlan előzetes interjúsorozatot adott több jelentős brit napilapnak, amit Londonban máris mosolyoffenzívának minősítenek. A Financial Timesnak Bush azt mondta: az amerikai hadsereg sem Irakból, sem Afganisztánból nem távozik, amíg ezekben az országokban „el nem végezte feladatát”. Arra a kérdésre, hogy e feladatok között van-e Szaddám és bin Laden elfogása, Bush igennel válaszolt, mondván: ez is része a kitűzött céloknak. Nemrégiben Jack Straw brit külügyminiszter és Tony Blair miniszterelnök is azt mondta különböző nyilatkozatokban: Szaddám elfogása nem előfeltétele annak, hogy a szövetségesek átadják a hatalmat az új iraki kormányzati intézményeknek. Bush az interjúban maga is hozzátette, hogy Szaddám és bin Laden elfogásánál nagyobb jelentőségű a szabad és demokratikus társadalom megteremtése (Irakban és Afganisztánban).

TEHERÁN ÉS PHENJAN NEM CÉLPONT

A konzervatív The Daily Telegraph az amerikai elnök szavaiból azt emelte ki, hogy Bush gyakorlatilag kizárta az irakihoz hasonló fegyveres fellépést az egyaránt atomfegyverkezési törekvésekkel vádolt Irán és Észak-Korea ellen.

Köszönjük szépen, de megvannak a saját elképzeléseink Irak jövőjéről – így nyilatkozott a kormányzótanács egyik tagja. Az amerikai elképzelést természetesen megvizsgáljuk, de magunk kívánjuk eldönteni, hogy mit válaszolunk Bush elnök javaslatára. Az USA új elképzelése szerint jövő júniusban lehetnének a parlamenti választások. Paul Bremer, Irak amerikai kormányzója ma találkozik az iraki vezetőkkel, akiket mellesleg amerikai szakértők választottak ki. Mára kiderült, hogy a vezetők önmagukon kívül kevés irakit képviselnek.

PÁRIZS SZOROSAN EGYÜTTMŰKÖDNE AZ USA-VAL

Az Irakban zajló (gerilla)háború kiszélesedése Bush amerikai elnököt eredeti koncepciójának olyan irányú módosítására kényszeríti, ami egybeesik a párizsi kiindulóponttal és alátámasztja, hogy Franciaországnak igaza volt, amikor óvott az amerikai–brit koalíció iraki inváziójától. A mértékadó liberális Le Monde és a konzervatív sajtó vezető lapja, a Le Figaro tegnap egyaránt azt hangsúlyozta, hogy az iraki beavatkozás katasztrofális következményei nyomán a francia diplomácia az önelégült triumfálás helyett segítő kezet kínál Washingtonnak. Dominique de Villepin, a párizsi külügyek irányítója tegnap rádiónyilatkozatban adta tudtul, hogy Franciaország kész a legszorosabb együttműködésre az Egyesült Államokkal, „mivel mindenkit érint, ami most Irakban kockán forog, és mert a világ biztonságáról van szó”. Franciaország joggal tart attól, hogy a Nyugat iraki kudarca felbátorítaná az iszlám szélsőségeseket, újabb lendületet adna a nemzetközi terrorizmusnak és végzetesen destabilizálná a közel-keleti régiót, ez pedig ugyanolyan súlyosan érintené a francia érdekeket, mint az amerikaiakat. Párizs álláspontja szerint a válságból csak politikai megközelítéssel lehet kilábalni, aminek elengedhetetlen előfeltétele, hogy a kormányfunkciókat gyorsított ütemben adják át az irakiaknak. Villepin válságmegoldási forgatókönyve annak a variációnak próbálja elejét venni, hogy az amerikaiak a „vietnamiálás” rossz emlékű módszeréhez folyamodva összecsomagolják bőröndjeiket, s a következményekre való tekintet nélkül sorsára hagyják Irakot.

LECSAPOTT A VASKALAPÁCS

Vaskalapácsnak hívják az amerikaiak által indított új hadműveletet, amelynek célja a gerillák kifüstölése Irakból. Egy amerikai tábornok szerint állítólag csak ötezer ilyen fegyveres van. Ez ellentmond az egy nappal korábban ismertetett CIA-jelentésnek. Az amerikai titkosszolgálat szakértői szerint a gerillák száma az ötvenezret is elérheti. Azt senki sem sejti, hogy hány öngyilkos merénylő lehet közöttük. A központjuk a hírek szerint egy elhagyott festékgyárban van, Bagdadban. Ezt támadták tegnap immár második napja a helikopterek és a tankok. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?