Amerika hadihajókat vezényelt Észak-Koreához

Washington |

<p>Hadihajórajt vezényelt a Koreai-félsziget közelébe az amerikai hadsereg - közölte az amerikai csendes-óceáni parancsnokság (Pacom) szóvivője.</p>

Dave Benham szombat esti tájékoztatása szerint a raj a Carl Vinson repülőgép-hordozó vezetésével Szingapúrból indult el. Az intézkedésre elővigyázatosságból, Észak-Korea egyre nagyobb aggodalmat keltő nukleáris programja miatt került sor - közölte, hozzátéve, hogy az amerikai álláspont szerint a kommunista ország jelenti az első számú veszélyt a térségben, és "szükséges a fokozott katonai jelenlét" a félsziget közelében. 

Phenjan legutóbb április 5-én hajtott végre rakétakísérletet, a Scud típusú, közepes hatótávolságú rakéta azonban 60 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe csapódott.

Feltevések szerint a kommunista ország interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésén munkálkodik, amellyel képesek lennének az Egyesült Államok területe ellen is csapást végrehajtani. Dél-koreai és amerikai szakértők szerint azonban a fejlesztés még jelentős időt vesz igénybe, annak ellenére, hogy Kim Dzsong Un phenjani vezető kijelentette, "bármikor" készen állnak egy ilyen rakéta kísérleti indítására. Egyes feltételezések szerint április 15-én, az kommunista állam alapítója, Kim Ir Szen születésének 105. évfordulóján újabb tesztre lehet számítani.

Az amerikai elnök a kínai államfővel Floridában folytatott e heti megbeszélésein arra sarkallta Hszi Csin-pinget, hogy tegyen többet Phenjan nukleáris programjának a visszafogására. Donald Trump nem sokkal korábban egy brit lapnak azt mondta, hogy amennyiben Pekingnek nem sikerül nagyobb nyomást gyakorolnia Phenjanra, Washington egyedül lép.

Az NBC úgy értesült, hogy mindeközben az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadói tájékoztatták Trumpot arról, hogy Washingtonnak milyen gazdasági vagy katonai lehetőségei vannak Észak-Korea nukleáris és ballisztikusrakéta-programjának megállítására. Az amerikai televízió szerint ezen opciók között szerepel amerikai nukleáris arzenál telepítése Dél-Koreába, de Kim Dzsong Un meggyilkoltatása is. Egy másik opció diverzáns csoportokról szól, amelyek szabotázsakciókat hajtanának végre az észak-koreai infrastruktúra ellen.

Ugyanakkor úgy tudni, hogy Washington inkább hajlik a Phenjan elleni további szankciókra, valamint a nyomásgyakorlásra az elzárkózó rezsimet támogató Pekinggel szemben. Bár a megelőző katonai csapás még mindig nem került le a terítékről, a nemzetbiztonsági jelentés a kevésbé kockázatos intézkedéseket részesíti előnyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?