Amerika figyel az észak-koreai rakétákra

Washington |

<p>Az amerikai katonaság szorosan figyelemmel kíséri japáni támaszpontjairól egy tervezett észak-koreai rakétakilövés előkészületeit - közölték kedden amerikai hivatalos forrásból. Phenjan a múlt héten jelentette be, hogy távközlési műhold fellövését tervezi.</p>

A környező országok kormányai azonban élnek a gyanúperrel, hogy a bejelentés mögött valójában egy nagy hatótávolságú rakétával végrehajtandó kísérlet terve húzódik meg. Ezért figyelmeztették a sztálinista államot: ne tegyen semmilyen "provokatív" lépést.

Elemzők szerint műholdfelvételekről látszik, hogy élénk tevékenység folyik egy észak-koreai kilövőállomáson, az ország északkeleti részén. A dél-koreai sajtó úgy tudja, hogy egy Taepodong-2 típusú rakéta szerelési munkálatai folynak. Feltételezések szerint a rakéta hatótávolsága legalább 6000 kilométer, és képes elérni Alaszkát, illetve a Hawaii-szigeteket.

Az Észak-Koreával átellenben, a Japán-tenger túlsó partján, Japán északi részén működő amerikai légitámaszponton közölték, éberen figyelik az Észak-Koreában folyó ténykedést, és megvédik Japánt "bármilyen fenyegetéstől, akár ballisztikus rakétáktól is". Amerikai katonai műholdak a hirtelen hőkibocsátás alapján azonnal észlelik, ha Észak-Koreából rakétát indítanak, s a Miszava bázis számítógépei másodperceken belül kiszámítják a lövedék várható röppályáját.

Hamada Jaszukazu japán védelmi miniszter kedden kijelentette: Tokió célpontnak fog tekinteni minden olyan "ellenőrizetlen" objektumot, amely a szigetország felé tart, "még akkor is, ha egy műholdról van szó".   

Japánban - amelyet könnyen elérhetnek az észak-koreai rakéták - régóta feszülten figyelnek minden, rakétákkal kapcsolatos észak-koreai tevékenységet. Phenjan 1998-ban sokkolta a világot, amikor nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát indított Japán felé: a lövedék átrepült a távol-keleti ország főszigete fölött, s a Csendes-óceánban csapódott be, kis híján elérve Alaszkát. A szigetország azóta amerikai segítséggel több milliárd dollárból rakétavédelmi pajzsot épített ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?