Állami parkot neveznének el Trumpról

Donald Trump k

Állami parkot neveznének el az előző amerikai elnökről, a republikánus Donald Trumpról. A volt elnök iránti tisztelet jeleként Donald J. Trump Állami Parkra változtathatják az Ohio állambeli Cortlandben található Szúnyog Tó Állami Park nevét egy friss, a republikánusok által támogatott törvényjavaslat értelmében – közölte szerdán Mike Loychik ohiói republikánus képviselő.

„A cél, hogy tiszteletünket fejezzük ki azért az elkötelezettségért és kiállásért, amelyet Donald J. Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke tanúsított Trumbull megye nagyszerű emberei iránt” – írta Loychik, hozzátéve, hogy a volt elnök iránti ohiói lelkesedés a novemberi választások során is megmutatkozott.

Bár Donald Trump elvesztette a 2020-as elnökválasztást, Ohióban több szavazattal nyert, mint bármelyik korábbi jelölt. Trumbull megyében, ahol a több mint 7000 hektáros, a tagállam egyik legnagyobb tavát is magában foglaló park található, Trump novemberben a szavazatok közel 55 százalékát szerezte meg.

Loychik már március közepén bejelentette tervét, hogy az előző elnökről nevezné el a parkot, amiért a demokrata párti politikusoktól éles kritikákat kapott.

Rich Brown ohiói demokrata párti képviselő például Twitteren támadta a tervezetet. Szerinte sokkal fontosabb kérdésekkel - például a gazdasági problémákkal és a koronavírus-járvánnyal – kellene törődniük a republikánusoknak, mint hogy a volt elnöknek „hízelegnek”.

Egy korábbi javaslat szerint ohiói törvényhozók június 14-ét, a volt elnök születésnapját Donald J. Trump nappá nyilvánítanák.

Az Egyesült Államokban nem ritka, hogy a tagállamok egykori elnökök születésnapját különleges jelentőségű napnap minősítik, ezt azonban általában a politikusok halála  után szokták megtenni. A február 6-i Ronald Reagan-napot példáulaz Egyesült Államok negyven tagállamában is ünneplik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?