Alkatrészhiány miatt korlátozza gyártását a Škoda

Škoda Auto

Nagymértékű alkatrészhiány miatt korlátozni kényszerült a hét elejétől az új személygépkocsik gyártását a cseh Škoda Auto autógyár. A hiányzó alkatrészeket néhány ukrajnai üzemben gyártották, amelyek az orosz hadművelet következtében most leálltak – közölte a Škoda Auto kedden.

A közlemény szerint egyebek között korlátozni kellett az Enyaq iV elektromos autó gyártását.

A Škoda Auto menedzsmentje eddig 10 millió koronát adományozott a Člověk v tísni cseh humanitárius szervezetnek ukrajnai tevékenységének elősegítésére.

Az oroszországi piac tavaly a második legnagyobb volt a Škoda számára, összesen 90 400 autót értékesítettek ott. Várható ezért, hogy az Oroszország elleni büntetőintézkedéseknek negatív hatása lesz a legnagyobb cseh autógyár gazdálkodására is – mutatott rá közleményében a Škoda.

Ukrajnában 2002 óta van összeszerelő üzeme a Škodának, ahol eddig mintegy 190 ezer Škoda autó készült el. Ukrajnában az utóbbi időben évente mintegy 6000 Škoda autót adtak el.

A Škoda tavaly összesen 878 200 autót szállított külföldi megrendelőinek, 126 600 darabbal kevesebbet, mint az előző évben. Ennek legfőbb oka a koronavírusjárvány következtében fellépett chiphiány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?