Algériában is szedi az áldozatait a kolera

Algír |

Algériában is szedi az áldozatait a kolera, de a kormány hétfői közlése szerint a hatóságok teljesen ellenőrzés alatt tartják a helyzetet.

Muhtár Hasbellúi egészségügyi miniszter hétfőn elmondta, hogy "a helyzet teljességgel ellenőrzés alatt áll", egyben elutasította a szakszervezetek követelését, hogy a betegség miatt halasszák el a tanév kezdetét.

Eddig két ember vesztette életét, 49-en betegedtek meg.

Hasbellúi egy vasárnapi kórházi látogatást követően azt bizonygatta, hogy a betegség terjedését napokon belül megfékezik. Mint mondta, megérti az oktatási ágazat aggályait, bár nem osztja őket, így az iskolakezdés a tervek szerint alakul.

Algériában szeptember 5-én kezdődik az oktatás.

Számos afrikai ország küzd kolerajárvánnyal, a többi között Zambia, Uganda, Malawi, Dél-Szudán és Nigéria is. Az ENSZ és a Globális Oltóanyag- és Oltási Szövetség (GAVI) szerint a valaha szervezetett legnagyobb koleraellenes oltási kampány folyik Afrikában, a tervek szerint kétmillió embert oltanak be.

Mindennek a fejében az ENSZ Gyermekalapja augusztus elején figyelmeztetett, hogy újabb kolerajárvány törhet ki Jemenben.

A kolera olyan súlyos kiszáradást okoz, amely folyadékpótlás nélkül pár órán belül halálos lehet. A baktérium a megfertőzött emberek ürülékével, hányásával és az ezzel szennyezett vízzel terjed, és a folyadék révén gyümölcsökön, zöldségeken is megtelepszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?