Rámalláh/Jeruzsálem. Az izraeli hadsereg egységei vasárnapra virradóra behatoltak a Gázai övezet déli részén lévő rafahi menekülttáborba – jelentette be egy katonai szóvivő. A szóvivő elmondta, hogy a katonák házkutatási paranccsal érkeztek.
Alagutakat keresnek
Rámalláh/Jeruzsálem. Az izraeli hadsereg egységei vasárnapra virradóra behatoltak a Gázai övezet déli részén lévő rafahi menekülttáborba – jelentette be egy katonai szóvivő. A szóvivő elmondta, hogy a katonák házkutatási paranccsal érkeztek. Közölte továbbá, hogy az éjszaka folyamán automata fegyverekből tüzet nyitottak a katonákra, s harckocsi-elhárító rakétákkal is támadták az izraeli erőket, de személyi sérülés nem történt. A katonák leromboltak két házat, amelybe palesztin fegyveresek fészkelték be magukat. Az izraeli hadsereg mostani akciója során folytatja azoknak a csempészalagutaknak a felkutatását, amelyeken át fegyvereket juttatnak el Egyiptomból a Gázai övezetbe.
Mint ismeretes, korábban az izraeli hadsereg átcsoportosította, részben visszavonta erőit a Gázai övezet északi részén. Az izraeli katonák azonban visszatérnek a most elhagyott övezetekbe, ha a rakétatámadások felújulnak – közölte Raanan Gisszin kormányszóvivő. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.