AI: a szudáni hatóságok éles lőszerrel tüzelnek a tüntetőkre

d
Kartúm |

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet felszólította a szudáni biztonsági erőket, hogy hagyjanak fel a tüntetők elleni kíméletlen és halált okozó erőszakkal, és megerősítette: a hatóságok éles lőszert és könnygázt vetettek be a tiltakozásokon.

 Az Amnesty kedd este kiadott közleményében arról számolt be, hogy szombat óta legalább kilencen vesztették életüket a megmozdulásokon. Egy szudáni orvosszövetség ezzel szemben úgy értesült, hogy a halálos áldozatok száma elérte a 21-et, és legalább 153-an megsebesültek.

A szudáni állami hírügynökség eközben arról adott hírt, hogy a kormánypárt csütörtökre szimpátiatüntetést szervez Kartúmban Omar el-Besír elnököt támogatandó. Szakértők attól tartanak, hogy összecsapásokra kerülhet sor Besír hívei és ellentábora között.

Szudánban december óta tartanak az ezreket megmozgató demonstrációk. A gazdasági nehézségek, a növekvő infláció és az üzemanyaghiány, illetve a kenyér árának emelkedése miatti tiltakozásokon egyre többen követelik a harminc éve hatalmon lévő Besír távozását. A szudáni vezető 1989-ben jutott hatalomra katonai puccs révén.

Az elnök a tüntetésekre válaszul februárban egy évre szükségállapotot hirdetett, és feloszlatta a kormányt. Március közepén új, szakértői kabinetet nevezett ki a gazdasági válság kezelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?