Agyhalott a kómába esett iráni diáklány, akit aktivisták szerint az erkölcsrendészet bántalmazott

Agyhalott a kómába esett iráni diáklány, akit aktivisták szerint az erkölcsrendészet bántalmazott

Az iráni állami média vasárnap bejelentése szerint gakorlatilag agyhalott az a 16 éves, október elején kómába esett iráni lány, akit emberi jogi szervezetek szerint azért bántalmazott az erkölcsrendészet, mert nem viselte a kötelező fejkendőt.

A hivatalos bejelentés kórházi forrásokra támaszkodva azt közölte, az egészségügyi dolgozók mindent megtettek Armita Geravand állapota jobbrafordulásáért, ám az agykárosodást nem tudták elkerülni.

Emberi jogi szervezetek, köztük a Hengaw nevű, norvégiai székhelyű kurd jogvédő szervezet szerint Geravandot a teheráni metróban bántalmazta az erkölcsrendészet női kommandója, mert nem volt rajta az előírásos fejkendő.

Az iráni vezetés tagadja, hogy a lány sérülését az erkölcsrendészet tagjai okozták volna.

A hatóságok a történtek után néhány nappal őrizetbe vették a diáklány anyját, Sahín Ahmedit is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?