Felháborodással reagáltak a fehérorosz civil társadalom képviselői arra a pénteki médiajelentésre, amely szerint Ausztria a közelgő uniós külügyminiszteri találkozót előkészítő ülésen megvétózta a fehérorosz bankok ellen bevezetni tervezett közös szankciókat.
Aggasztja a fehérorosz ellenzéket, hogy Ausztria blokkolhatja az uniós szankciókat
Ez most úgy néz ki, hogy Ausztria az üzleti érdekeit az emberi jogok fölé helyezi – mondta Paval Latuska jelenleg varsói száműzetésben élő fehérorosz ellenzéki vezető, egykori kulturális miniszter az APA osztrák hírügynökségnek.
A Politico és az EUObserver című hírportálok adtak hírt arról, hogy az uniós külügyminiszteri tanácskozást előkészítő ülésen Ausztria „behúzta a féket” a Fehéroroszország elleni gazdasági szankciókat illetően. Egy név nélkül nyilatkozó forrás szerint Ausztria olyan „felvizezett” szövegtervezetre tett javaslatot, amelynek nem lenne valódi hatása. Ausztria a pénzügyi érdekeit az elvek elé helyezi a fontossági sorrendben – állították.
Az osztrák külügyminisztérium szóvivője péntek délután abszurdnak nevezte azt a vádat, amely szerint Ausztria blokkolná a Minszk ellen tervezett szankciókat. „Teljesen hétköznapi technikai egyeztetés volt hivatalnoki szinten, ahol számos javaslatot megvitattak” – mondta a szóvivő, hangsúlyozva, hogy Bécs azon munkálkodik, hogy kiegyensúlyozott, hatékony és célzott szankciós csomagot fogadjanak el. Ausztria fontosnak tartja, hogy ne a fehérorosz lakosság legyen az intézkedések céltáblája – tette hozzá.
Paval Latuska elmondta, hogy a fehérorosz ellenzék számára az uniós szankciók jelentenék az egyik utolsó esélyt arra, hogy megállítsák az elnyomást, és elérjék a politikai foglyok szabadon bocsátását. A pénzügyi szektort célzó szankciók különösen fontos szerepet játszanának, ezért Latuska szerint hatalmas csapás lenne a demokráciában reménykedő fehéroroszok számára, ha Ausztria gyengítené az EU álláspontját, és ezzel megosztottságot idézne elő a kérdésben.
Ausztria hozzáállása a fehérorosz válsághoz eddig is túlságosan szelíd volt Latuska véleménye szerint, ami az osztrák cégek fehéroroszországi érdekeltségeivel állhat összefüggésben.
Az EUObserver uniós forrásokat idézve azt írta, „bármit is mondanak az osztrák diplomaták, az osztrák bankok szívesen profitálnak Fehéroroszország nyomorúságából”. Amíg más EU-tagállamok bankjai tavaly elkezdtek önként kivonulni a fehérorosz piacról, az osztrák bankok növelték részesedésüket. Ma már osztrák bankok állnak a fehérorosz bankközi hitelek mintegy 90 százaléka mögött – állították. A források az osztrák Raiffeisen Bank esetét említették, úgy vélve, hogy a bank helyi, Priorbank nevű leányvállalata közvetlenül kölcsönöz a rezsim tulajdonában lévő vállalkozásoknak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.