Afgán civilek haltak meg a pakisztáni erők határ menti támadásaiban

Afganisztán k

Legalább hét afgán civil, köztük gyerekek haltak meg a pakisztáni erők légicsapásaiban és tüzérségi támadásában az afganisztáni-pakisztáni határ mentén – közölték szombaton helyi afgán tisztségviselők.

A támadásokat az éjszaka folyamán hajtották végre Afganisztán keleti részén, Kunár és Hoszt tartományokban.

Kunárban a pakisztáni erők az elmúlt három napban nehéztüzérséggel lőtték Marvara, Selton és Nari körzeteket – közölte a dpa német hírügynökséggel Nadzsibullah Hanif, a tálibok tájékoztatási és kulturális osztályának tartományi vezetője.

Öt civil, köztük gyerekek is meghaltak, egy pedig megsebesült az éjszaka folyamán – mondta.

Hosztban egy másik, magát megnevezni nem kívánó tálib tisztviselő arról számolt be, hogy a pakisztáni légierő az éjszaka folyamán négy falut bombázott Szperah körzetben, legalább két civil meghalt.

Más jelentések szerint a légicsapások halálos áldozatainak száma magasabb volt.

Iszlámábád nem erősítette meg, hogy ő hajtotta-e végre a támadásokat.

Pénteken hét pakisztáni katona halt meg egy rajtaütésben az ország észak-vazirisztáni törzsi körzetében. A frissen megválasztott pakisztáni miniszterelnök, Sehbaz Sarif arra figyelmeztetett, hogy a történteket megtorolják.

A Tehrík-i-Talibán Pakisztán, az afgán tálibokkal szoros kapcsolatban álló militáns csoport a két ország közötti határvidéken tevékenykedik. A csoport fokozta támadásait azóta, hogy a tálibok visszatértek a hatalomba Afganisztánban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?