Adóvizsgálatra számíthatnak a brit milliomosok

London |

<p>Adóhivatali vizsgálatra számíthatnak Nagy-Britanniában mindazok, akiknek ingatlan- és egyéb vagyona meghaladja az egymillió fontot (355 millió forint).</p>

Danny Alexander pénzügyminiszter-helyettes - aki a kisebbik koalíciós partnert, a Liberális Demokratákat képviseli a konzervatív-liberális brit kormánykoalícióban - a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lapnak elmondta: harmadával megemelik a brit adó- és vámhivatal azon részlegének létszámát, amelynek feladata a vagyonosok adóügyeinek vizsgálata.

Alexander szerint külön erre a célra kidolgozott információtechnológiai szoftverrel vizsgálják át annak az 500 ezer britnek az adóbevallásait és egyéb adatait, akiknek ingó és ingatlanvagyona eléri vagy meghaladja az egymillió fontot.

A politikus szerint a cél az adóelkerülési machinációk "kiszagolása".

Alexander elmondta, hogy a kormány külön figyelmet fordít az előfizetési díjakból fenntartott közszolgálati médiatársaság, a BBC magas fizetésű sztárriportereire, akik közül néhányról a sajtó nemrégiben kiderítette, hogy különböző, kedvezményes adózást lehetővé tévő magánvállalkozási láncolatokon keresztül veszik fel - évente gyakran hat számjegyű összegekre rúgó - fizetésüket.

A pénzügyminiszter-helyettes elmondta a brit lapnak, hogy már írt is a BBC új vezérigazgatójának, George Entwistle-nek, követelve, hogy a BBC "nyitott és átlátható módon" fizesse alkalmazottait.

Alexander hozzátette, hogy az adóhivatal külön megvizsgálja az élvonalbeli angol labdarúgóklubok hatalmas - nem egyszer hetente százezer fontot meghaladó - fizetésű sztárfutballistáinak adóügyeit is.

A Liberális Demokraták a hétvégén tartják éves kongresszusukat a dél-angliai Brightonban. A rendezvény mottója: "igazságosabb adózást a nehéz időkben".

Az adóhivatal előtt álló feladat méreteit jelzi, hogy az euróválsággal és a visszatérő brit recesszióval dacolva vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben.

A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról.

Az április végén megjelent 2012-es összesítés szerint a brit pénzarisztokrácia felső kasztjának összvagyona egy év alatt 4,7 százalékkal 414 milliárd fontra (146 ezer milliárd forintra) emelkedett a tavalyi 395,8 milliárd fontról. Ezzel a Rich List felső ezre immár ledolgozta a 2008-2009-es globális pénzügyi krach idején elszenvedett veszteségeit, és megdöntötte a pénzügyi válság előtt, 2008-ban mért 412,8 milliárd fontos saját korábbi vagyonrekordját.

A Rich List 2012 megállapítása szerint a brit milliárdosok száma is rekordot döntött: az idei rangsorban 77 olyan mágnás szerepelt, akinek vagyona meghaladja az egymilliárd fontot. Tavaly 73 fontmilliárdost tartottak nyilván a lista összeállítói az ezer leggazdagabb brit között. A korábbi rekordot szintén a 2008-as Rich List tartotta, 75 brit fontmilliárdossal.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?