Adományozó értekezlet

Washington/Genf. Határozat elfogadása nélkül fejeződött be New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ötnapos vitája a terrorizmus elleni harc szükségességéről és mikéntjéről.

Washington/Genf. Határozat elfogadása nélkül fejeződött be New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ötnapos vitája a terrorizmus elleni harc szükségességéről és mikéntjéről. Noha abban egyetértettek a résztvevők, hogy a jelenség leküzdéséhez globális megközelítésre van szükség, már a terrorizmus fogalmának meghatározásában is éles nézetkülönbségek ütköztek ki. Kofi Annan főtitkár a vita lezárásaképpen sürgette a világ kormányait, hogy lehetőleg gyorsan alkossanak meg egy olyan új szerződést, amely hatékonyabb fellépést biztosít a nemzetközi terrorizmussal szemben. Annan azt mondta, hogy a jelenleginél nagyobb nemzetközi együttműködésre van szükség, és az egyhetes vita csak a nemzetközi kampány kezdete volt. A világszervezet legfőbb képviseleti testülete a tervek szerint november 10-én felújítja a terrorizmusellenes vitát. A legfontosabb adományozó országok Genfben szombaton elvben megegyeztek, hogy készek több mint 600 millió dollárt átutalni az ENSZ számára az Afganisztánt és a környező országokat sújtó humanitárius katasztrófa enyhítésére. A kétnapos genfi tanácskozáson 180 millió dolláros konkrét felajánlás érkezett a világszervezet Afganisztánnal kapcsolatos felkérésére. A donorok ezen kívül 24 millió dollárt ígértek a nem az ENSZ-hez tartozó segélyszervezeteknek, köztük a Nemzetközi Vöröskeresztnek, s – konkrétumok nélkül – kilátásba helyezték további 400 millió dollár folyósítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?