Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója után az ENSZ-főtitkár is elítélte, hogy egy mentőautót ért izraeli találat pénteken Gázában, és ennek a gázai egészségügyi hatóságok közlése szerint 15 halálos áldozata van.
A WHO vezetője után az ENSZ-főtitkár is elítélte, hogy mentőautót ért izraeli találat Gázában

Az izraeli hadsereg azzal érvelt, hogy a mentőautó szélsőségeseket szállított, míg a gázai egészségügyi hatóságok szóvivője szerint az autó – pontosabban az öttagú konvoj, amelynek az része volt – sebesülteket evakuált a Gázai övezet északi részéből délre. Ez utóbbit erősítette meg a vöröskereszt is.
Az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet szintén tagadta, hogy fegyveresei utaztak volna a mentőautóban, mint ahogy Izrael állítja.
A légicsapás csupán néhány méterre a gázai as-Sifa kórház bejáratától érte az autót. Izrael szerint a Hamász parancsnoki hadállásokat és alagútbejáratokat alakított ki a kórház területén.
Ugyanennek a mentőautó-konvojnak egy másik tagját is találat érte körülbelül egy kilométerre a kórháztól, és ennek következtében több utasa megsebesült – közölte a vöröskereszt.
A gázai egészségügyi hatóságok szerint a mentőautókat ért pénteki légicsapásoknak hatvan sebesült áldozata van
„A kórház előtti utcán szanaszét heverő holttestekről készült képek szívszaggatók” – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár közleményében.
A Hamász szombat reggeli közlése szerint az éjszaka légitámadás ért egy iskolaépületből átalakított óvóhelyet az övezet északi részén, és ott húsz ember meghalt, több tucatnyi pedig megsebesült.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.