A volt ellenzék lép koalícióra Moldovában

Chisinau |

<p>Az Európai integrációért elnevezéssel szombaton koalíciót hozott létre Moldovában a július 29-i parlamenti választásokon győztes négy volt ellenzéki párt.</p>

 A Moldovai Liberális Demokrata Párt, a Liberális Párt, a Demokrata Párt és a Mi Moldovánk pártszövetség vezetői újságíróknak számoltak be a koalíció megalakításáról, amelyről egy héttel ezelőtt kezdtek tárgyalásokat.
     A négy pártnak 53 képviselője lesz a 101 fős törvényhozásban. Az eddig kormányzó kommunistáknak 48 képviselőjük van. Sem a kommunista pártnak, sem a négy ellenzéki pártnak nincs elég képviselője ahhoz, hogy saját erőből megválassza az ország új elnökét - ehhez 61 szavazatra van szükség a törvényhozásban.
    A volt ellenzéki pártok az egy hétig tartó tárgyalások során 21 pontban foglalták össze közös elveiket, amelyek alapján létrehozzák kormánykoalíciójukat - jelentette ki Vlad Filat, a Moldovai Liberális Demokrata Párt vezetője, felolvasva a tárgyalások végén elfogadott közös nyilatkozatot.
    A koalíciós alapelvek között szerel a jogállam felépítése, a sajtószabadság szavatolása, a kommunista kormányzás és a gazdasági válság következményeinek felszámolása, a Dnyeszter melléki terület problémájának rendezése. Moldova külpolitikája három alapelvre épül: európai integráció, a jószomszédi kapcsolatok helyreállítása Ukrajnával és Romániával, valamint stratégiai partnerség az Oroszországi Föderációval. A pártok nyilatkozata stratégiai partnerséget vázol fel az Egyesült Államokkal is, de nem tesz említést a NATO-ról, noha a koalícióra lépett pártok képviselői közül többen is az észak-atlanti szövetségbe való belépést szorgalmazzák. Marian Lupu, a Demokrata Párt vezetője szerint Moldova alkotmányának megfelelően megőrzi semlegességét és a békepartnerség keretében működik majd együtt a NATO-val. Filat szerint Moldova és a NATO együttműködésének el kell érnie az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok szintjét.
    A moldovai koalíciós pártok egyelőre nem közöltek semmit az új kormány tervezett összetételéről, erről zárt ajtók mögött folytatják az egyeztetéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?