A világon több mint egymilliárd ember él súlyos szegénységben

A világon több mint egymilliárd ember él súlyos szegénységben, és a felük még kiskorú – hívta fel rá a figyelmet a szegénység elleni küzdelem világnapján, csütörtökön az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP).

Az UNDP és az Oxfordi Egyetem gazdaságkutató központja (OPHI) által kiadott éves jelentésben különösen aggasztónak nevezték, hogy a szegények aránya háromszor nagyobb a háború sújtotta országokban.

Az UNDP és az OPHI 112 ország 6,3 milliárd lakosának adatai alapján számítja ki 2010 óta évente a globális, többdimenziós szegénységi indexet (MPI), amelyben egyebek között azt veszik figyelembe, hogy milyen mértékben nélkülözik az emberek a megfelelő lakhatást, a higiénikus körülményeket, az elektromos áramot, a főzésre szolgáló tüzelőanyagot, az élelmiszert és az iskolába járás lehetőségét.

„A 2023-ra vonatkozó szegénységi index borúlátó képet fest: 1,1 milliárd ember szenved a többdimenziós szegénységtől, közülük 455 millióan háborús övezetben élnek. A háború dúlta országokban a szegénységi ráta háromszor magasabb, mint a békében élő országokban” – hangsúlyozta Yanchun Zhang professzor, az UNDP főstatisztikusa.

A rendkívüli szegénység továbbra is jellemzőbb a vidéki területekre a városiaknál; a világ szegényeinek csaknem 84 százaléka él vidéken.

A jelentés szerint globálisan a szegénységben élő 18 év alattiak száma 584 millió. Világszerte a kiskorúak 27,9 százaléka él súlyos szegénységben, míg a felnőttek 13,5 százaléka.

A legszegényebb emberek 83,2 százaléka Fekete-Afrikában vagy az indiai szubkontinensen él.

A legnagyobb szegénységben élők száma Indiában, Pakisztánban, Etiópiában, Nigériában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban a legmagasabb. India 1,4 milliárd lakosából 234 millióan élnek rendkívüli szegénységben.

Sabina Alkire, az OPHI igazgatója szerint a háborúk amellett, hogy traumatizálják az embereket, a szegénység csökkenését is akadályozzák.

Az 1,1 milliárd szegény 40 százaléka él háborús övezetben, másfelől a háborús övezetekben élők 34,8 százaléka szegény, ami háromszor akkora arány, mint a békés régiókban élők esetében. Alkire arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy kövessen el mindent a béke előmozdítása érdekében, mert a béke megteremtése nélkül nem lehet felszámolni a szegénységet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?