A vatikáni külügyminiszter Vietnamba utazott

A vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek hatnapos látogatásra érkezett Vietnamba kedden.

A vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek hatnapos látogatásra érkezett Vietnamba kedden.

Vatikáni külügyminiszter most látogatott először Vietnamba, Gallagher után további magas rangú szentszéki diplomaták látogatása is várható a délkelet-ázsiai országba.

A Vatikán közölte, hogy Ferenc pápa hamarosan látogatást tervez Indonéziába, melynek pontos időpontját még nem jelentették be, de diplomaták arra számítanak hogy az egyházfő más délkelet-ázsiai országba, a többi között Vietnamba is ellátogat, amennyiben egészségi állapota lehetővé teszi.

A VNA vietnami hírügynökség tájékoztatása szerint Gallagher Pham Minh Chinh vietnami miniszterelnökkel és Bui Thanh Son külügyminiszterrel is találkozik Hanoiban.

A 100 milliós országban mintegy 7 millió katolikus él a kormány becslése szerint, mely alapján Vietnam az egyik legjelentősebb katolikus közösséggel rendelkezik Kelet-Ázsiában.

A Vatikán és Vietnam még 1975-ben szakította meg a kapcsolatot egymással, miután a kommunista párt a vietnami háború végén átvette az újraegyesített ország irányítását. Abban az időben a hatóságok szerint a katolikus egyház történelmileg túl közel állt az egykori francia gyarmati hatalomhoz.

A Katolikus Ázsiai Hírek Uniója (UCA News) szerint a vietnami kormány korlátozza a katolikusok hitéleti tevékenységét és a plébániák számát is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?