A "vámpírprobléma" megoldását sürgette a malawi elnök

Lilongwe |

<p>A &quot;vámpírprobléma&quot; megoldását sürgette Peter Mutharika, Malawi elnöke pénteken, miután szeptember közepén e hiedelemmel kapcsolatos erőszakcselekmények robbantak ki a világ egyik legszegényebb országában.</p>

Az elnök felszólította a "vámpírizmussal" gyanúsított embereket, hogy hagyjanak fel mások terrorizálásával, egyúttal sürgette a falusi vezetőket a "boszorkányság" elfojtására.

A világ egyik legszegényebb államának számító Malawi vidéki térségeiben széles körben elterjedt a boszorkánysággal kapcsolatos megannyi babona és az ahhoz köthető számos hiedelem. Utoljára 2002-ben törtek ki - szintén vámpírokról szóló pletykák miatt - önkényes erőszakos cselekmények a délkelet-afrikai országban.

Korábbi értesülések szerint különösen Phalombe és Mulanje körzetekre vannak súlyos hatással a vérszívásról és vámpírok létezéséről lábra kapott pletykák.

A malawi elnök Mulanje körzetben, közösségi vezetők előtt figyelmeztette az általa is "vámpíroknak" nevezetteket. "Ha az emberek boszorkányság útján mások vérét szívják, el fogok bánni velük, de azt kérem, azonnali hatállyal hagyják abba!" - mondta Mutharika.

Az ENSZ biztonsági ügyekben illetékes hivatalának (UNDSS) információi szerint legalább hat "vámpírizmussal" gyanúsított ember vesztette életét lincselő bandák szeptember közepe óta tartó erőszakcselekményei során.

Az UNDSS korábban azt közölte, hogy a vérszívó élőholtakról szóló pletykák valószínűleg a szomszédos Mozambikból keltek szárnyra, ugyanakkor nem tudni, mi indította útjára őket. 

Malawiban számos nem kormányzati és segélyszervezet tevékenykedik. Az UNDSS javasolta, hogy az ENSZ átmenetileg függessze fel munkáját a térségben a helyzet rendeződéséig. Hozzátette: néhány nem kormányzati szervezet már kivonta munkatársai egy részét, és időlegesen szünetelteti tevékenységét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?