A társadalom megosztottságáról ír az osztrák sajtó

Bécs |

<p>Az ausztriai társadalom megosztottságáról cikkezett az elnökválasztáson kialakult szoros eredmény nyomán hétfőn az osztrák sajtó, amely szerint azonban a &quot;látható ellentét&quot; nem a jobb- és a baloldali szavazók, hanem az elégedetlenek és a jelen politikai vezetésben bizakodók között alakult ki.</p>

Az ausztriai elnökválasztás vasárnapi második fordulója után, vasárnap este kiadott hivatalos, előzetes részeredmények szerint Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltje vezet 51,9 százalékkal, míg Alexander Van der Bellen, a Zöldek pártja által támogatott jelölt a szavazatok 48,1 százalékát kapta. Végleges eredmény azonban csak hétfőn késő délután, a levélben leadott szavazatok összeszámlálása után várható.    A társadalom polarizált, átpolitizált, de nem megosztott - olvasható a Der Standard című liberális napilap hétfői számának kommentárjában. A véleménycikk szerzője úgy vélte, hogy az új kancellár beiktatása a zöld jelölt malmára hajtotta a vizet, hiszen így véget ért a Werner Faymann lemondása utáni tétlenség, és a kormány cselekedni kezdett. A szabadságpárti jelölt viszont hasznot tudott húzni a menekültekkel szembeni félelemből, és maga mellé tudta állítani a tiltakozókat.    Az államfőválasztás eredménye az új kancellár, Christian Kern számára is megmutatja majd, hogy nehezebb lesz Ausztriát kormányoznia, mint ahogy azt eddig gondolta - olvasható a Die Presse című konzervatív napilap vezércikkében. A Rainer Nowak főszerkesztő által jegyzett írás szerint bárkit is választanak meg államfőnek, hatalmas lesz a rá háruló feladat, hogy felismerje az "Ausztriában keletkezett árkot, és hidakat építsen".    Még egy alkalommal sem szavazott ennyi választó az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjére, és még sohasem akarták ennyien, hogy szabadságpárti töltsön be egy vezető állami pozíciót - olvasható Nowak cikkében. A szerző úgy véli, hogy mindemellett a kormánynak világosabban kell elmagyaráznia a menekültügyi és a gazdasági döntések összetettségét. A választók fele azt szeretné, hogy olyan államfője legyen Ausztriának, aki adott esetben a kormányt is leválthatná - olvasható a lapban.    Nem a pártpolitikai irányok, hanem a menekültekkel szembeni kétkedés és a versenyorientált gazdasági rendszerrel szembeni bizalmatlanság köti össze a választókat - olvasható a Kurier című osztrák lap elemzésében. Helmut Brandstätter főszerkesztő írása szerint a kormánynak el kellene magyarázni, hogy az unió nem a politikusok "játszótere", ahova "kiutazgathatnak", hanem a jólét és a szociális állam alapját jelenti. Arra a társadalmi elitre van most szükség, amelyből Norbert Hofer gyakran viccet csinált, és olyan aktív munkavállalók és szorgalmas vállalkozók kellenek, akik tudják, hogy a jólét és a szociális állam nem magától értetődő dolog - szögezte le a főszerkesztő.    A közszolgálati média (ORF) híradójának főszerkesztője szerint az osztrák társadalomban láthatóan két új tábor jött létre: az egyik oldalon vannak azok, akik bíznak a politikai vezetőkben, a másik oldalon a csalódottak köre. A mostani államfőválasztás többről szólt, mint az eddigiek, hiszen e két tábor harcának lehettünk tanúi - mondta Fritz Dittlbacher. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?