A szíriai légierő is támadja az Iszlám Állam állásait

<p>A szíriai légierő is támadta vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) állásait és a szélsőséges dzsihadista szervezet kezén lévő városokat Szíria északi részén. A légierő mintegy húsz csapást mért az IÁ-ra, ami szokatlanul nagy szám. Az elmúlt egy évben ugyanis Bassár el-Aszad szíriai elnök légiereje inkább a többi lázadó csoport ellen indított támadásokat, az északi részt uraló Iszlám Állam csak ritkán volt légi támadások célpontja.</p>

A helyzet azután változott, hogy nyár elején a szélsőséges szervezet lerohanta Irak északi és nyugati felének jó részét, egyesítette azt szíriai területével és kikiáltotta kalifátusát, az Iszlám Államot.
    A vasárnapi szíriai légitámadások azonban mindezek tükrében is szokatlanul hevesek voltak. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) közlése szerint legalább 16 iszlamista harcossal végeztek Rakkában, további 40-et pedig megsebesítettek. Más források 11 halott harcosról szólnak és 22 polgári áldozatról is.
    Az Egyesült Államok a múlt hét pénteke óta szintén végrehajt légi támadásokat az Iszlám Állam harcosai ellen, ám csakis iraki területen, Szíriában nem.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?