A szélsőjobboldali HVIM a szlovák nagykövetség előtt tüntetett

Budapest |

<p><span id="ctl05_lbLead">A budapesti Hősök teréről induló és a szerb, román és szlovák nagykövetségek épületeit érintő Trianon-ellenes felvonulást tartott szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM</span>) a Magyarország területeinek nagy részét elcsatoló párizsi békediktátum 96. évfordulója alkalmából.</p>

A szlovák közszolgálati hírügynökség, a TASR tudósítása szerint mintegy 500 szélsőséges tüntető tiltakozott tegnap a budapesti szlovák nagykövetség előtt a trianoni békeszerződés megkötésének 96. évfordulója kapcsán. A tiltakozók azt kiabálták: "A Felvidék nem Szlovákia", a szónokok pedig autonómiát követeltek a Szlovákiában élő magyaroknak.

A rendezvény kezdetén Toroczkai László, a HVIM alapítója, a Jobbik alelnöke néhány száz ember előtt arról beszélt, hogy a környező országok mellett Magyarországon is üldözik a trianoni igazságtalanság ellen harcolókat. Ezt mutatja szerinte, hogy a román hatóságok a közelmúltban börtönbe vetették a HVIM két székelyföldi vezetőjét, akiket életfogytig tartó börtönbüntetéssel fenyegetnek. 
    
Toroczkai László az esettel kapcsolatban a magyar kormány és társadalom "bajtársi kiállását" is hiányolta a "Bukarestből irányított állami terrorral" szemben. Egyetlen magyar embertől sem várható el a "mérhetetlenül igazságtalan trianoni diktátum elfogadása" - fejtette ki, majd hozzátette, a Jobbik alelnökeként szerzett nagyobb politikai hatalmát arra használja majd, hogy még intenzívebben fellépjen ezen igazságtalanság ellen. A jobbikos politikus felszólalását "Vesszen Trianon!" felkiáltással zárta.
    
Volner János, a Jobbik alelnöke olyan radikálisokként jellemezte közösségük tagjait, akiknek a hétköznapokban is meg kell mutatniuk, bármit megtesznek országuk boldogsága érdekében.
    
Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármestere, a Jobbik alelnöke beszédében a HVIM tagjait arra kérte, hogy a jövőben is ugyanilyen elánnal küzdjenek igazukért,  "ha kell szavakkal, ha kell az utcán".
    
Zagyva György Gyula, a HVIM társelnöke a román nagykövetség Thököly úti épülete előtt azt mondta, Románia az autonómiatörekvést támogatók megfélemlítésére olyan jogsértéseket követ el magyar nemzetiségűekkel szemben, amelyek szerinte az 1989 előtti Ceausescu-rendszerre emlékeztetnek. Kiemelte, szervezetük a jövőben ereje nagy részét arra fordítja majd, hogy felhívja a figyelmet a román kormány jogsértéseire, amelyekre szintén példaként említette két társuk bebörtönzését. Zagyva György Gyula beszéde végén arra kérte a felvonulás részvevőit, hogy egy percre üljenek le a nagykövetség elé, ezzel is kifejezve, nem tudják őket eltántorítani céljaiktól.
    
A HVIM felvonulását egy irredenta dalokat játszó kisteherautó vezette fel, ezt követően pedig egy Igazságot Magyarországnak feliratú molinót feszítettek ki. A részvevők a vonulás alatt "Vesszen Trianon!" és "Székelyföld nem Románia" rigmusokat skandáltak. Nagy részük fekete pólót viselve, egy kisebb csoportjuk pedig katonai mintázatú ruhában járta végig a demonstráció helyszíneit. A tömegben nemzeti és árpádsávos zászlók is feltűntek a HVIM lobogói mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?